Mi az, hogy nem ad puszit?
Nem köszön az utcán a kisgyermeked? Nem ad puszit a távolabbi rokonoknak, ritkán látott családtagoknak? Esetleg a nagymamának sem? És te ezt szülőként támogatod? Vendégem vagy egy sörre!
Sok esetben engedünk a társadalmi nyomásnak, a család – a másik szülő, nagyszülők – elvárásainak, és lehalkítjuk, vagy teljesen elnyomjuk a belső hangunkat, amely azt súgja: nem kell kényszerítenünk a gyermekeket, hogy átlépjék a határaikat, csak mert „nem szép dolog”, így illik, vagy rosszul esik a nagypapának.
Noha a szakemberek nem győzik hangsúlyozni a kötelező puszik és ölelések esetleges következményeit, a kisgyermekek testtudatának, autonómiájának fontosságát, mégis minimum bunkónak néznek minket, ha szülőként nem erőltetjük a rokonság által elvárt viselkedésmintákat. Ha pedig azzal jövünk, hogy ezzel a szexuális visszaélésektől is próbájuk védeni a gyermekünket, szívük szerint tárcsáznák a pszichiátriát, vagy azonnal kitagadnának.
A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk. Az elkövető sok esetben a gyermek által ismert, bizalmi személy – rokon, szomszéd, családi barát –, akiről soha nem feltételeznénk hasonlót. És különben is. Szeretjük azt hinni, hogy ez csak mások családjával történhet meg. Valóban?
A test feletti rendelkezés tudatosítása a korai szexuális nevelés és a határhúzás alapja. Engednünk kell, hogy gyermekeink eldöntsék, kit engednek be a személyes terükbe, ha azt akarjuk, hogy később kiálljanak magukért, felismerjék, ha valaki átlépi a határaikat, és merjenek segítséget kérni.
A mi dolgunk, hogy – a családdal szembemenve is – teljes mellszélességgel a gyerekek mögé álljunk. Kínáljunk alternatívát az üdvözlésekre, búcsúzásokra, és fontos, hogy szülőként se erőltessük a testkontaktust, ha ez a gyermekünk kívánsága.
Pallagi Marianna