Civil szervezetek Kárpátalján: FSZI Öregdiák Szövetség
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Öregdiák Szövetsége idén április 22-én alakult meg Beregszászban. Ennek kapcsán a szövetség elnökét, Lőrinc Ingridet kérdeztük első nyilvános eseményük után.
– A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének vezetősége döntött úgy, hogy szeretne létrehozni egy öregdiák szövetséget azzal a céllal, hogy összefogja a mostani hallgatókat, illetve az egykori diákokat
– nyilatkozta Lőrinc Ingrid a létrehozással kapcsolatban.
Székhelyük Beregszász, az FSZI épülete (Oroszlán utca 30.). Az FSZI Öregdiák Szövetség vezetősége a szakképzési intézet volt növendékeiből áll. Az alakuló ülés tagjai az elnökség tisztségére 3 évre szavazott bizalmat. Az első elnöke Lőrinc Ingrid, alelnöke Palinszky Alexandra, titkára és gazdasági ügyvivője Simon Violetta, rendezvényfelelőse Pősze Annabella lett. A külügyekért Csubirka Réka felel, a kommunikációs ügyvivő pedig Tóth Vivien. Az ellenőrző bizottság három tagból áll: Tamási-Balog Henrietta, Répási Eszter és Kovács József
Lőrinc Ingrid a célkitűzések között elsősorban az FSZI végzősei közötti hídépítést nevezte meg.
Mint mondta, a több mint 10 éves múlttal rendelkező intézetnek több kibocsátott évfolyama van, így többszáz volt hallgatóval büszkélkedhetnek.
– Sokan vagyunk, akik itt szereztünk diplomát. Fontos, hogy ezeket a fiatalokat összefogjuk, hiszen mi mindannyian egy közösség részét képezzük, legalább egy közös pont van mindannyiunkban, ami nem más, mint az, hogy itt tanultunk, ennek az intézménynek vagyunk a végzős diákjai, és itt indultunk utunkra. Célunk a hídépítésen túl az is, hogy kulturális, szórakoztató programokat szervezzünk, emellett az, hogy motiváljuk a diákságot az itthon maradásra, és arra, hogy a felsőoktatást, a szakmák elsajátítását helyezzék a fókuszukba, ezáltal is segítve a felnövekvő generációt, köztük azokat, akik jelenleg is az intézményben tanulnak.
A háború a szövetség indulására is hatással van.
– A háború ennek a szervezetnek a megalakulását is nehezítette. Sajnos sokan voltak, akik az ismert okok miatt nem tudtak eljönni az alakuló ülésre. Nyilván a programjainkat is valamilyen szinten befolyásolja még, de mindenképpen próbáljuk ezt a kihívást is áthidalni.
Az első kihívást sikeresen teljesítették: május elsején szervezték meg az első eseményüket, a Siker Napot. Az induló rendezvénysorozat célja az öregdiákok bemutatása a jelenlegi diákoknak. Az első alkalmon Kozub Gergely volt turisztikai szolgálatások szakos hallgatót ismerhették meg közelebbről.– Olyan előadókat szeretnénk elhívni, olyan előadásokkal szeretnénk kedveskedni, amelyek az otthonmaradásra ösztönzik a fiatalokat – jelentette ki a Siker Nap programsorozat kapcsán.
De ezenkívül másféle programokat is szeretnének lebonyolítani a közeljövőben.
– Aktuális, edukatív jellegű előadásokat is szeretnénk szervezni, mint a nyelvtanulás elősegítéséről, kihívásairól, a mentális egészség megőrzéséről, vagy a hatékony időmenedzsmentről. Tervezünk egy csapatépítő programot, majd közös túrát is szeretnénk majd szervezni a nyár folyamán.
Az FSZI Öregdiák Szövetség minden diplomát szerzett hallgató előtt nyitott.
Ezenkívül lehetnek pártoló tagok (akik nem az szakképzési intézetben végzettek, de támogatják a szervezet célkitűzéseit), valamint az elnökség választása alapján tiszteletbeli tagok is.
A szövetség az online térben – Facebookon és Instagramon – is jelen van.
– Folyamatosan lehet hozzánk csatlakozni. Azok, akik befejezték az intézményt, közösségi felületeinken is kereshetnek bennünket, ahol jelezni tudják számunkra a csatlakozási szándékukat.
Sz. Kárpáthy Kata
