Ősz és sorozatnézés
Eljött a valódi ősz. A hűvös, nyálkás, taknyos, undorító, akarom írni: színes, érzelmes, elmúlós, lehangoló… Kinek akarok hazudni? Az én listámon a négy évszak közül az ősz áll a negyedik helyen. Ezt a három hónapot minden egyes évben csak túlélni próbálom. Nem segít ezen az a tény sem, hogy a születésnapom a közepére esik. Az ősz számomra egy kellemetlen vendég, aki mintha szándékosan húzná az időt. Végtelennek tűnő kilencvenegy nap, amin sorozatnézéssel és olvasással próbálok átlendülni. Na jó, nem füllentek az első bekezdésben, most inkább sorozatnézéssel, mint könyvvel. Olyan 70-30 arányban.
Munka után jóleső érzés elbújni a világ elől egy újabb epizóddal.
Bezárom az ablakot, hogy a bejutó utcazajt is minimalizáljam. A redőnyt nem húzom le, ha túl sötét van, az még lehangolóbb. Szeretek kikukucskálni, a ház előtt álló fa ágait meglesni, rajta a zöld leveleket. Fogalmam sincs, milyen fa, de szerencsémre nem az a lombhullatós hippi, ami tiri-tarka színekkel gyilkolja a retinámat. Ez is egy tökéletlenül szép pillanat naponta.
Ott tartottam, hogy hazamegyek, és pihenésképpen megnézek egy-két (vagy ha sok időm van, akkor három-négy) részt az aktuálisan kedvenc sorozatomból. Előfordul, hogy elbújok a takaróm alá, de általában eközben pakolok, főzök, chatelek. Azért igyekszem néhány percet csak annak szentelni, hogy elmerüljek a mű világában is.
Mert ilyenkor úgy utazok és váltok alakot, hogy a szobából nem lépek ki.
Benne vagyok a karakter dilemmáiban, együtt parázunk, ha valami nem úgy alakul, és a kisebb sikernek és nagyobb sikereknek is örülünk. Mindez furcsamód jó. Egyrészt, bevallom, menekülés a valóság elől, másrészt tudatosan adok magamnak jó élményt egy rossz időszakban.
Nagy újranéző vagyok. Szeretem ismét átélni a kedvenc részeimet, felidézni a szerintem legszellemesebb párbeszédeket, ismét látni a legjobban sikerült mozzanatokat. Ad egy állandóságérzetet, egy biztos pontot, amihez vissza lehet térni bármikor. Mert tudom, hogy az a 20-40 perc nyugalmat ad.
Persze, 8-10 óra munka után az ember nem gondolkodik ilyen emelkedetten a sorozatnézésről. Olyankor örülök, ha nem ázom el, míg hazaérek, és a cipőmet nem a fogasra, a felsőmet pedig nem a cipők közé teszem. Pár perc múlva forr a tea és a vacsora, közben egy újabb részt mutat a laptop képernyője. Erre mondják, hogy az élet apró örömei, de tényleg ezek a pillanatok azok, amelyeket nevezhetnénk hétköznapi idillnek.
Sz. Kárpáthy Kata
Nyitókép: Kárpátalja.ma