Tényleg ciki nem inni?

21 éves lány vagyok, és még soha nem voltam részeg. Ciki?

A csoporttársaim szerint igen. A barátaim szerint én járok elő jó példával.

Nem mondom azt, hogy nem vagyok alkoholfogyasztó. Életemben először a nagymamám testvérénél kóstoltam alkoholt. Balzsamot. Úgy 12 éves lehettem. „Kortyolj belőle nyugodtan, lelkem, csak gyógynövény” – mondták. Ittam már sört, bort és pálinkát is. Kóstoltam koktélokat. De mindig tudtam, hogy mennyi az elég. Általában egy kör volt az. Ritkábban kettő.

Vagyis mégsem. A fent leírtak mégsem tükrözik teljesen a valóságot. Mert sokkal inkább rettegtem attól, hogy átlépem a még elég határát, minthogy tudtam volna, mikor kell abbahagyni. Ugyanis túl sok alkoholhoz köthető fájdalmas emlék égett belém gyerekkoromban.

Hánytattam már parkolóban a legjobb barátnőmet. Két ismeretlent kértem meg, hogy segítsenek felcipelni a kolis szobájába. Egyszer – egy orvosi vizsgálatra várva – láttam, hogy mossák ki a gyomrát egy kisfiúnak, aki összeöntögette a családi mulatság megmaradt italait. De nem volt idegen a látvány. Sokszor láttam hasonló állapotban a nagyapámat. A szüleim számos szürreális helyről szedték már ki. Kanálisból, óvodai hintából, sőt, latrinából is. És bennem mindig az zakatolt, hogy nem akarok ide jutni. Nem akarom ellopni a társam pénzét, hogy elverjem a bárban. Nem akarom, hogy rajtam szórakozzon a falu. Hogy kinevessenek. Épp elég, hogy én vagyok Milu bácsi unokája. Nem ismerik Milut? Dehogynem! Az a szakállas vénember, akit évente egyszer, húsvét vasárnap látnak csak józanon. Az év minden más napján hullarészeg.

Milu bácsi, a nagyapám segített abban, hogy egy percig se lássam menő dolognak a középiskolás hepajokat, a spicces dorbézolást. Persze meg is kaptam a magamét mindezért. A legszebb jelző, amivel kortársaim illettek, az ünneprontó, karótnyelt luvnya volt. De nem bánom. Egy percig se bánom, hogy nem hánytam össze a szobámat, hogy nem kellett fejfájással arra ébrednem, hogy valami szégyellnivalót tettem előző nap. Persze megeshet, hogy történik majd velem hasonló. És nem ítélem el azokat, akikkel már igen. Egyszerűen nem gondolom azt, hogy ez a helyes magatartás, a követendő példa, és hogy ciki lenne az alkoholmentes diákélet.

 Végső Ernesztina

Kárpátalja.ma