Kárpátalja anno: a Macsolán írt vers

Szerző: | 2021.07.19., 15:16 | Kárpátalja anno

Macsola

Az egykori Bereg vármegye kicsiny faluja Macsola. Az alig több mint 900 fős település neve valószínűleg annak a tónak a nevéből származik, melynek sáros vizében egykor kendert áztattak. Macsola első lakosai tótok lehettek, s a Mocsilla szó az ő nyelvükön áztatást jelentett.

A falu első említése 1327-ből való, amikor is Búcsú és Csoma települések szomszédjaként írnak róla. 1566-ban a tatárok e falut is feldúlták, a lakosság nagy részét elhurcolták.

A macsolai református egyházközség 1592-ben alakult meg, anyakönyvét 1776-tól vezetik. A gyülekezet első papja Vári Mihály volt. Kőtemplomukat 1842-ben emelték.

A református hívek mellett a XIX. századtól római katolikusok és görögkatolikusok is gyakorolták a vallásukat Macsolán. 1927-ben közös templomot építettek.

A település első iskolája 1802-ben nyílt meg.

A községnek 50 polgára vett részt az I. világháborúban, 12-en elestek. A II. világháborúban 9-en haltak hősi halált a faluból. 1944 őszén 111 férfit hurcoltak el a községből málenkij robotra, közülük 51-en nem tértek haza.

A település neve több rímes mondásban is előfordul:

Gecse, Csoma, Macsola, Márok, Papi, Csaroda, Asztély, Surány, Tákos – kilenc híres város.”

 „Gecse, Csoma, Macsola – térdig érő pocsolya.”

Végezetül pedig egy verset ismerhetünk meg, melyet Macsolán költött Vajda Gerzon 1884. április 12-én. A Virágos Berekbe… című költemény a Bereg hetilap 1884. május 25-i számában jelent meg.

Virágos berekbe’, zöld pázsitos réten

A nyíló virágot elmerengve nézem,

Daloló madárnak édes hangu ajka:

Lelkem úgy elmereng, úgy elkábul rajta!

Ég s föld közt ami van,

Vággyal és reménnyel színültig eltelve,

Összehajlik a lomb szerelmet susogva,

Lombok közt epedő párját várja búgva

A szerelmes gerle.

Nekem vágyam nincsen, nekem nincs reményem,

Nem játszik már csalfán e két tündér vélem;

Nem édesget – miként cselekedte hajdan –

Epesztő csókjára csalogatva ajkam’.

Az én szivem meghalt;

Sóhajtássá sorvadt lelkemben a bánat;

Hasztalan a tavasz, hasztalan az ének,

Nyomán szivemben csak a kihalt remények

Búvirága támad.

Egy vágyam van csupán; meghalni egy éjen,

Melyben csillagoknak miriádja égjen;

Meghalni virágos, illatos ligetbe’,

Melyet csacska csermely ezüst-fodra szeg be;

Hol a csalit árnyán

Fülmile dalától édesebb a lég is;

Ott érjen előre nem sejtett halálom

– Lelkemre borulva, mint egy tündér-álom –

Hervadó virággal ott haljak el én is!

Virágos berekbe’, zöld pázsitos réten

– Jertek el, – ássatok sirt, mélyet énnékem!

Hulló virágszirom szemfedője lepj el,

Csillagos, ragyogó éjszaka altass el

Csalogány-énekkel!

Nefelejtsek! – ti kis kékszemü leányok! –

Dobjatok síromra egy hervadt virágot;

Jöjj el esti szellő! Távozó lelkemet

Öleld kebeledre!

S ha az elfeledett, akit úgy szerettem,

– Esti köd! takarj el, vonj fátyolt felettem –

Hadd legyek feledve!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This