Kárpátalja anno: a nevickei várban
Az Ung folyó völgyében, a Nevicke község melletti dombon, 260 méter magasságban épült fel egykor az a vár, melynek ma már csak romjai láthatóak. A várat, a legenda szerint, még a magyarok bejövetele előtt egy szláv hercegnő építette, róla nevezték el, állítólag a szláv eredetű „nevisztka” (menyasszony) szóból „menyasszonyvárnak”.
Történelmi okmányokban a vár először 1274-ben szerepel. Bevehetetlen erődítmény volt, három oldalról mély árok védte, nyugat felőli oldala meredek lejtő tetején állt. Az alsó árok mögött állt a két kerek bástyával szegélyezett belső várfal, mögötte még egy mély árok húzódott, amely több részre osztotta a legfontosabb erődítményeket. A felső vár közepén tágas udvar állt.
A vár az Ung völgyét védte. Rajta keresztül vezetett az a fontos kereskedelmi út, amely Galíciával és Lengyelországgal kötötte össze Magyarországot.
A vár sokszor cserélt gazdát. A XIV. század elején Aba Amadé birtokába jutott, aki újjáépítette, megerősítette erődítményeit. Az 1317/1318-as években azonban fiai végleg vereséget szenvedtek a királyi hadaktól, és elvesztették jószágaikat. I. Károly király a várat 1332-ben Drugeth János nádornak adta, aki a szepesi várból ide költöztette át a család székhelyét. Addigi erődítményei főleg fából épültek, a Drugethek azonban teljesen átépítették, falait bazaltból és andezitből faragott kövekből emelték. Az átépítés több évtizedet vett igénybe. Így alakult ki a szabálytalan, elliptikus alaprajzú, belső tornyos erőd. A belső udvar köré épült palota a kapubástyával s galériával együtt kb. 1 500 négyzetméter területű. A várat kettős védműrendszerrel látták el. A külső várfalat két kör alakú bástya erősítette, a belső udvar fala és a külső fal között vizesárok húzódott. A hatszögű kapubástyát és a belső udvart emeletes galéria kötötte össze. A vár főépületei egy központi udvar köré épültek, a délkeleti részen magas, négy szintre osztott, mára a vár jelképévé vált torony áll. Az egyik terem sarkában kövezett kút található, melynek vízellátását egy közeli forrás biztosította. Két kandalló maradványai is megtalálhatók a helyreállított falak között.
A vár ura 1602-ben Drugeth György lett, aki jelentős szerepet játszott az ellenreformációban és támogatta a jezsuita rendet. Az ő udvarában talált otthonra egy históriás énekszerző, a Hunyadiak dicsőségét magyarul elsőként megéneklő Görcsönyi Ambrus. 1619-ben Bethlen Gábor szerzi meg a várat, s csak halála után kerül újra a Drugethek birtokába. A Drugethek több Erdély elleni hadjáratban is részt vettek, ezért II. Rákóczi György erdélyi fejedelem bosszúból 1644-ben elfoglalta és leromboltatta a várat. Többé nem építették újjá. 1879-ben hozzáláttak a vár restaurálásához. Parkot alakítottak ki körülötte, kilátóteret létesítettek, emlékművet emeltek Wagner Károly (1830–1879) ismert magyar erdész-tudósnak. A restaurálás elhúzódott és kisebb-nagyobb szünetekkel egészen az első világháborúig tartott. Miután a Felvidék Csehszlovákiához került, a helyreállítás végleg abbamaradt.
Jelen korunkban többször is újrakezdték a vár felújítását, de eddig még nem sikerült befejezni a munkálatokat.
Az Ungvár hetilap 1880. augusztus 22-i számában jelent meg A nevickei várban című vers, melyet I. Ferenc József császár 50. születésnapjára ajánlott a szerző, Zoltsák János, ungvári gimnáziumi tanár.
Csöndes e rom… Titkait a multnak
Híven őrzi, el nem árulja. –
Rég volt, midőn viharos időknek
Lett dacolva, bukva tanuja.
Ha zavarta hajdan hadi lárma,
Repkény kúszik, moh ül dúlt falán ma.
Megtöré a rombolás hatalma,
S semmi nyom sem vezet addig el:
Mily körülmény dulta fel e fészket,
Hogy hírénk véle veszni kell? –
Nincs ki mondja: hány század tiporta
Romjait a névenyésztő porba?
Sejtelem csak, hogy e vár volt egykor
A vidéknek vizsga őrszeme
A szabadság támadói ellen.
Ihletet e sejtés nyerjen-e,
Ha a titkok sűrű fátyolán át
Meg nem érzem a sugár világát!
Ámde újra népesülni látom
A sokáig elfeledt romot,
Im! Körötte pezsgni kezd az élet.
S nő a fal, mely majd földig omolt:
Védő kart nyújt hozzá óvni készen,
Hogy a mi még megvan, ne enyésszen.
Nem szeszély, nem kedvtelés emléke
Leng az itten fejlő életen:
Nemzeteknek örömét kiáltja
Most e várrom a viszi énekem,
Hogy visszhangot bérctetőktől nyerve
Hanghulláma szálljon a tengerre.
Támadása napját életének
Büszkén hordja homlokán e vár:
Miért az élet? Aranyos mezőről
Ragyogtatja le a napsugár; –
S hol a földnek ért kalásza termett,
Érti a völgy ezt a néma nyelvet.
Évről évre századokká nőve
Mint a hullám gördül az idő,
És szerencsés, kit e hab emelve
Visz, ha partra megpihenni jő;
Szerencsésebb, kinek áldás utja,
Mert mást s magát boldogitni tudja. –
Születés ad fejedelmi sarjnak
Örökségül trónt s koronát;
De ki éltét mint a nép sajátját
Ugy tekinti fél századon át.
- Mit nem birnak önző fejedelmek –
- Az a trónnak milliókat nyer meg.
Ily magasztos gondolat lehet, szül,
E romok közt zajos életet. –
Fejedelmünk koronáját tegye ékesebbé hűség, szeretet.
Kit a népek milliói áldnak,
Hódolat s üdv a magyar királynak!
Ki egy század viharos felének
Napjait a mával tölti be,
Üdvözölni kit ez ünnep adtán
A fiui hála gyűjt ide,
Munkás élte gyümölcsét sok éven
Élvezvén a hon javára éljen!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma