Kárpátalja anno: Aknaszlatina: bányasüppedés

Az évszázadok során Aknaszlatinán kilenc bánya épült.

Ma már csak kettő dolgozik. Hét bánya vízbetörések, bányaomlások következtében tönkre ment. Ami sajnos magával hozta azt, hogy a község arculata az évek során gyakran változott. Tudniillik, ahol a bányák épültek ott épült a község központja is. A bányák beszakadása, süppedése folytán a környéken épült lakóházakon, középületeken, iskolákon, templomon, hivatali épületeken repedések keletkeztek, és így lebontásra kerültek. A lakókat áttelepítették, és új középületek épültek. Ezért is egyik érdekessége községnek az, hogy míg másutt a felépített épületek évszázadokon keresztül megmaradnak, addig itt az utókornak a rég és közeli múltját csak a fényképeken, térképeken, rajzokon, festményeken lehet megmutathatni. Ilyen többek között a Ferenc bánya 110 méter magas csarnoka, mely a világon egyedülálló módon, emberi kéz által létrehozott óriási terem, vagy a föld felszínén lévő sósziklák és a híres régi sósvíz fürdők.
Forrás: aknaszlatina.hu