Kárpátalja anno: Beregújfalu: a guba”szeme”

A guba egyrészt gyapjú szőttes anyagot jelöl, másrészt a belőle készült, kabátféle felső neve.
A magyarlakta területeken az északi és keleti részekről van róla a legtöbb adat, de ismerték a Dunántúlon és az Alföldön is. Az eddigi írásos említésekből úgy látszik, hogy a guba kétszer terjedt el magyar területen. Egyszer a középkorban, de ennek a gubának sem szövéstechnikáját, sem szabását nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy vörös vagy fekete színű volt. A 17. sz. végén ÉK felől terjedt el a ma is ismert guba jellegzetes szövéstechnikájával és szabásával. E szabásnak két jellegzetessége van: az ujjak betoldásának módja, amely É-Európából bronzkor szőrmeruhákról ismert, a recens anyagban pedig, É-Eurázsiában honos. Második szabásbeli jellegzetessége a gubának a vízszintesség. Vízszintesen pokróccá varrott darabból szabják. Ez a vízszintesség Közép-K-Európában szórványosan, de előfordul, Arábiától Iránig egy „aba” nevű felsőruhatípus meghatározó jegye. A múlt században a magyar guba lehetett szürke, barna, fekete vagy fehér. A szürke, a barna és a fehér a juhgyapjú természetes színei voltak, a feketét festeni kellett. Készítése következőképpen történt: a megszőtt gubát, gubavásznat levették az e célra szolgáló szövőszékről, az ún. gubaszékről és két szélét vízszintesen összevarrták, összederekazták gubapokróccá. Ezt kallották, utána késsel szabták. Végül kivágták a nyakát és összevarrták elöl a két ujját. A kész gubát gallérozták. A gallér piros posztó, amelyet csepűvel gömbölyűre tömtek, és amely leért egészen a mellvarrásig. Elöl az összefogásánál díszítették: szemmel vagy cifrázással. Ezek alá két kis madzagot varrtak, ezzel kötötték össze elöl a gubát. A magyarlakta területről háromféle guba ismeretes: → bárányfürtös guba, rakott guba, sima guba. Szabása mindháromnak egyforma, technikailag azonban a keleti szőnyegtechnikára emlékeztető módon a szövött bárányfürtös és a rakott guba különbözött a vászonkötéses, fürt nélkül szövött sima gubától. A fürtetlen, csak a szövés után bolyhozott guba elnevezése Szatmár megyében füsült guba volt. Ha a gubavásznat a gubaszékről levették, az egyik oldalát körömpővel bolyhosra feltépték.
A guba ismeretlen eredetű szó. Első írásbeli említése magyar területről 1387-ből való, és feltehetően gyapjúszőttes anyagra vonatkozik, 1528-ból származik az első olyan adat, amely kifejezetten ruhaként említi a gubát.
Forrás: oszk.hu