Kárpátalja anno: disznó, sertés vagy cinka?

A múlt század első feléből származik az a Kárpátalján készült felvétel, amely sertést terelő asszonyt ábrázol. Nagy valószínűséggel a gazdasszony nemigen hívta sertésnek a jószágát, sokkal inkább nevezte disznónak.

Ki gondolná, hogy egész fogalomtár tartozik ehhez a kurta farkú háziállathoz. A Magyar Néprajzi Lexikon részletesen is leírja az egyes megnevezések jelentését.

Ha például hímivarú sertésről beszélünk, akkor a kan kifejezés a megfelelő, míg női párját kocának illik nevezni. Azonban nem mindegy, hogy volt már malaca a kocának, vagy sem. Előbbit anyakocának szokás hívni, utóbbit emsének.

Aztán ott van még a göbe és a magló kifejezés is, amely a tenyészsüldőre utal.

A hím sertésnél is gazdag a szókincs, hiszen ártánynak hívják a fiatalon herélt sertést, kanlottnak az idősebb korban heréltet.

Használják még a miskárolt szót is, ami a petefészkétől megfosztott nőivarú sertésre vonatkozik.

Kor és fejődési szakasz szerint pedig megkülönböztetnek szopós malacot, süldőt, előhasi kocát, tenyészkocát, tenyészkant.

A sertéseket emellett az alapján, hogy milyen feladatot töltenek be az állományban, szokás még törzskocának és törzskannak, kereső kannak, tenyészsertésnek, hízósertésnek is nevezni.

Kirí a sorból a kutyasertés, amely gyengén fejlett izomzatú és testalkatú, ugyanis a takarmányt rosszul értékesíti, és nyugtalan természete miatt zavarja a többi sertést is, ezért hátrányosan befolyásolja az egész konda hizlalási eredményét.

Végezetül említsük meg azokat a szinonimákat, amelyeket az egyes vidékeken a disznóra használnak: koca, hízó, malac, kucu, göbe, emse, ártány, coca, röfögő, röfi, mangalica, kurta farkú, sárban dagonyázó, cinka, pucsu.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma