Kárpátalja anno: éjszakai pillangók Ungváron
A címből is sejthetjük, az egyik legősibb foglalkozás kerül ma terítékre a Kárpátalja anno rovatban. Megbotránkozásra semmi ok, csak néhány vicces történetet elevenítünk fel a múlt század 30-as éveiből.
A Keleti Ujság hasábjain megjelent írás szerint az ungvári rendőrség időről-időre razziát tartott a városban, hogy megtisztítsa azt a kétes alakoktól.
Ezeknek a rajtaütéseknek az időpontját a siker érdekében természetesen titokban tartották. Ám az egyik ilyen műveletben részt vehettek a sajtó munkatársai is, akik ekképpen foglalták össze élményeiket:
„Este 9 óra. Kemény hideg van, a metsző szélben összehúzzuk magunkon a kabátot és megyünk a razzia egyik csoportjával – ki tudja, hová. Az út két oldalán halad a kis csoport, a járókelők szájtátva néznek utánuk. Néhány kis kávéház után, ahol semmi munka nem akadt, letérünk a Masaryk térre, amely teljesen kihalt. De nini, mégis látunk valakit… Egy kendőbe bugyolált nőszemély ugrik ki az egyik kapualj alól, futásnak ered és amikor rákiált az egyik detektív, szipogva áll meg.
– Ne tessék rólam rosszat gondolni, tisztességes lány vagyok…– könyörög.
– Ja, mindegyik ugyanezt mondja…– felel nevetve a vezetőnk. – Igazolja magát!
Nincs szegénynél semmiféle írás. Végre kiböki, hogy a szomszédos házban szolgál.
– Itt a kapukulcsom…– motyogja, miközben majd lenyeli a köténye csücskéjét.
A háznak jó hire van, rendes emberek lakják, el lehet hinni, hogy ott szolgál a megrémült Marcsa. Elengedik és pár pillanattal később döngve csapódik be utána a vaskapu.
Újra betérünk az egyik kis kávéházba, előzőleg azonban vezetőnk utasítására elállták az összes ajtókat. A csúnya, sárga fényben, amelyet a légköpéses égők árasztanak, néhány gyűröttarcú férfi viaszosodik. Fiatalok, öregek, vegyesen.
A zenészek még csak fel sem tekintettek, unottan ültek tovább és bodor füstfelhőket eregetve, szívták Zóra cigarettájukat. Megszokták az ilyesmit, nem újság előttük, ha egy-két vendéget elvisznek a detektívek.
Az egyik sarokban egy iszonyúan kifestett hölgy búsul. Örömlánynak hinné mindenki és éppen ezért őt is leigazoltatják. Kiderül, hogy az egyik, szintén jelenlevő úrnak a felesége. A férje egy munkácsi állásnélküli pincér, a szomszédos asztalnál dominózott.
– Ne tessék gondolni, hogy csak »fal« férje vagyok, itt a házasságlevelünk – rántotta elő a tárcáját…
– Pardon, nagysád!…
A Munkácsi Mihály uccán több ismert éjszakai pillangó lakását látogatták meg. Néhány tündér nem volt odahaza. Kőrútjukat végezték, vagy már a rendőrségen csücsültek.
Az egyik sikátorszerü udvar végén levő ajtón kopogtatunk. Itt is szoktak tanyázni néha »nehéz fiúk«.
Nagysokára kinyilik az ajtó és egy szurtos öregasszony dugja ki borzas fejét.
– Tessenek bejönni – invitálja be a detektiveket.
Hosszú mondókába kezd. Hogy igaz, valamikor szállást adott a »bitangoknak«, de az csak volt, most még a háza tájékára sem engedi őket. Elég volt neki a hercehurcából. Meg aztán az egyik meg is lopta…
Menni készülünk.
– Maradjanak még, az isten áldja meg az urakat… Ne tessenek sietni – kérlel bennünket az öregasszony, aki úgy véli, hogy illik udvariaskodni a vendégekkel. Megsértődött, hogy olyan gyorsan távoztunk.
Két óra hosszat jártunk összevissza és a razzia eredménye eddig 5 férfi és három örömlány. Nem tudták igazolni magukat, tehát a rendőrségre kerültek.
Az állomástól visszafelé jövet az utat a mezőn tettük meg a Minaj ucca felé. Az úton bájos kalandban volt részünk, érdemes a megörökítésre.
A hóval fedett mezőn sötét pontot láttunk. Közelebb kerülve, a »sötét pont« szétvált és két alak futni kezdett. Muszáj volt megállniok. Kiderült, hogy egy férfi és egy nő. Egy fiatalember és egy asszonyka. Feleség, de nem a fiatalember felesége. Tagadás hiábavaló lett volna: a helyzet minden félreértést kizárt.
– Jaj, ha most felvisznek és kitudódik, elpusztítom magam…– siránkozott a csávába került asszonyka.
De a detektiveknek van szívük és miután a két ember nem cselekedett törvénybe ütközőt, elengedték őket. Lehajtott fejjel, szégyenkezve indultak útnak a szerelem mártírjai.
– Le a kalappal előttük –jegyezte meg nevetve az egyik jóhumorú detektív –, ha még ilyen kutya hidegben is kedvük van cicázni…
Ezzel a kis vidám kalanddal fejeződött be a legutóbbi razzia.”
Marosi Anita
Kárpátalja.ma