Kárpátalja anno: fohászok 1871-ből
Ung vármegyében, Homokon (Kincseshomok) élt Nehrebeczky György országgyűlési képviselő feleségével, Kruzsovics Natáliával és két gyermekükkel, Sándorral és Györggyel.
A családról csak keveset tudunk. Nehrebeczky György 1830-ban született a Zemplén vármegyei Tolcsván. Görögkatolikus papnak készült, a papneveldébe is felvették. Végül civil pályát választott és ügyvéd lett. Honvéd főhadnagyként részt vett az 1848/1849-es szabadságharcban. Később káptalani ügyészként, Ung vármegyei főjegyzőként, majd 1878–1881 között országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Az Ung vármegyei honvédegylet elnöke, a Szent Gergely Rend nagykeresztes lovagja volt. 1899-ben hunyt el Homokon.
Felesége, Kruzsovics (Krussovits) Natália neve gyakran szerepelt a helyi sajtóban jótékonysági és kulturális rendezvények kapcsán. 1926-ban hunyt el Homokon.
Egy versekből és áhítatokból álló lírai könyv fűződik Natália asszony nevéhez. Az Áhitat gyöngyei című műve 1871-ben jelent meg Ungváron.
A 184 oldalas kiadványban az ismert költők (Arany János, Berzsenyi Dániel, Balassa Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Tompa Mihály) és egyházi személyek (Benőfy Soma esperes, Csajághy Sándor csanádi püspök, Garay Alajos plébános, Sujánszky Antal és Tárkányi Béla kanonokok) költeményei mellett Nehrebeczky György egy-egy fohásza is megtalálható.
Ebből idézünk:
Nehrebeczky György
A hazáért
Hazám! édes szülőföldem
Marad imámból hátra még,
Melyért, miként a nap tüze,
Szeretetem olthatatlan ég.
Add Istenem! add: hogy hazám,
S apostoli jó királya,
Örömét mindig egymásnak
Boldogságában találja.
Add Istenem! add, hogy e hon
S népe kedves néped lenne;
Szilárditsd az egyetértést,
Nevelj sok hű polgárt benne.
Védd meg e hont balsors elől,
S minden nemű csapás ellen;
Kedvezőtlen napjaiban
Szent irgalmad legyen jelen.
Óvd meg kérlek e nemzetet
A bel és kül háborútól;
Add, hogy szelid erkölcsökben
Egy nemzet se érje utól.
Teljesitsd közóhajunkat,
– Melyért hived könnyeket ont –
Áldásid közt felvirulni
Engedd e szivimádta hont.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma