Kárpátalja anno: régi idők szüretei

Elérkezett az őszi betakarítás ideje. Kikerül a földből a burgonya, a zöldség, letörik a kukoricát, levágják a dohányt, leszüretelik a szőlőt a tőkéről, az almát a fájáról. A friss zöldségek pincébe, a kukorica a góréba, a dohány a szárítóba kerül. A szőlő pedig a gondos kezek munkájának eredményeképpen borként éli tovább életét a hordókban.

Ennek apropóján néhány 1930-as és 1940-es évekbeli korabeli szüretre vonatkozó írást idézünk kárpátaljai lapokból. Emellett egy olyan felvételt teszünk közzé, melyet az 1930-as években készítettek Aklihegyen.

„Szüret volt… És kétféle volt: nótás, kacajos, tavalyi bortól mámoros. Ahol a szőlőszedés a multbatérőn, barátságból dolgozó munkások kezével ment, akik rokonok, komák és jóbarátok… És volt olyan, ahol napszámért görnyedő, szemet faló, napnyugtát leső, óraszámra lépő emberek és asszonyok kopasztották meg a drága pénzen ápolt tőkéket. Előttük állott a tulajdonos és számon vett minden szemet, ami nem a vödörbe került. Pilláját égette a nap, de azért vigyázott, belül remegve számlálta a koronákat, amiket ráköltött egész éven át erre a földre, melyből csak kapzsi sóhaj tör fel és siránkozó elégedetlenség, de nem nóta, nem kacaj és nem a tavalyi bor mámorától kipirult arcok hajolnak fölé… Szüret volt! Kétféle volt… S most már tudom, miért van kétféle bor erre mifelénk! Az egyiktől nóta fakad a szájon, a másiktól eszébe jut az ember minden adóssága és sirni szeretne. Igen, sirni szeretne.” (Ruszinszkói Magyar Hirlap, 1920)

„Szüret. Ez a szó minden évben eszünkbe juttatja a régi jó időket. Bármilyen keserves idők következzenek ránk, e szüret említése mindig az isteni nedvbeli bőséget idézi fel lelkünkben; azt a szép őszi időt, amikor vidám nóta mellett,gondtalanul, csiklandós adomaszó közben hordtuk kádba az édes szöllőt és préseltük ki a cukortól ragadós mustot, mely mézként csordogált a prés alól a rocskába, hogy majd eltűnjék a hűvös pince mélyén és kiforrjon belőle minden gazda reménysége és büszkesége, az ujbor.” (Magyar Kárpáti Hirlap, 1934)

„Kárpátalja bortermelőinek, de közvetve az egész lakosságnak legnagyobb gondja most a szüret. A természet kitett magáért, mennyiségben kitűnő, minőségben kielégítő termés lesz. Most már csak az lenne a fontos, ha rendes árak is alátámasztanák a természet igyekezetét.” (Kárpátalja, 1935)

„Az idei szüret itt settenkedik már a szőllősgazdák kapui előtt, súlyos fürtökben lóg a tőkéről az idei szőlő…” (Munkácsi Közlöny, 1936)

„A szőlősgazda könnyei nem krokodilkönnyek. Balga, aki a szőlősgazdát irigyli. Különösen az ittenit, a beregszászit, a munkácsit, meg a többit, akik a cseh világban láttak ugyan egy-két jó évet, amikor termés is volt, ár is volt, de az akkori keresetüket is kérlelhetetlenül elnyelte a feneketlen adózsák, meg a későbbi gyenge, ráfizetéses szüretek. És azt sem kell elfelejteni, hogy a szőllőtermelést, mint nagyrészt magyar kezekben levő gazdasági ágat, a cseh uralom mindvégig nyomta. Rászabadította a többek közt az új zsidó borkereskedők és ügynökök vérszopó hadát, akiknek kezén ebek harmincadjává lett a magyar verejtékkel termesztett bor és a csemegeszőllő. Az epedve várt magyar korszakba kifosztottan, pénz nélkül, sőt nyakig eladósodva kerültek a kárpátaljai szőllősgazdák. És reményeik sem lehettek valami vérmesek, mert a megnagyobbodott hazában 400 ezer katasztrális holdon terem szőlő, tehát az itthoni szükségletet jóval meghaladó túltermelés van, ami külföldön csak nehezen, vagy sehogysem helyezhető el. Nagyon is indokolt aggályainkat csak az időközben megszerzett lengyel-magyar közös határ enyhítette, tudtuk ugyanis, hogy ennek a borvidéknek apáink idejében is Lengyelország volt a felvevő piaca. Az öregek még ma is beszélnek azokról a boldog szüretekről, amikor a lengyel borkereskedő jó pénzen mind járt a kádról, a préstől vitte a mustot. De mielőtt még hasznát vehettük volna, mielőtt felújíthattuk volna a régi összeköttetéseket, egyszercsak vége lett Lengyelországnak és vele a közös lengyel-magyar határnak.

Felszabadulásunk óta a természet, az időjárás is a szőllősgazdák ellen esküdött. Temérdek eső és egyéb csapadék, kemény telek, hűvös, napfénytelen, ködös nyarak és őszök. Egyik rossz szüret a másikat követi. Sőt a tavaly egyáltalán nem volt szüret. És nem lesz az idén sem. Mert amikor egy kát, hold szőlőterületről 1,5 hektó bort, illetve csigert szűrnek, vagy éppen semmit, akkor nem szüretről, hanem tallózásról kell beszélni.” (Az Őslakó, 1941)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma