Kárpátalja anno: Tárczy-Hornoch Antal bányamérnök, Munkács szülötte

Szerző: | 2019.07.29., 18:09 | Kárpátalja anno

Tárczy-Hornoch Antal Kossuth-díjas bányamérnök Munkács Oroszvég nevű részén látta meg a napvilágot 1900. október 13-án.

1923-ban bányamérnöki oklevelet szerzett a leobeni Bányászati Főiskolán, majd egy év múlva ugyanitt bányamérő-mérnöki és a műszaki doktori oklevelet is kapott.

1926-ban a soproni Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára került, ahol a geodézia és bányaméréstan nyilvános rendes főiskolai tanárává nevezték ki. 1934-ben a főiskola a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki karává alakult át. Ettől az évtől Tárczy-Hornoch Antal már nyilvános rendes egyetemi tanári címmel irányította a tanszéki és az oktatómunkát egészen 1949-ig. Egyidejűleg 1942–1943-ban a dékáni tisztet is betöltötte a soproni karon. 1949-ben a soproni tanintézet az akkor alakult miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem szervezeti egysége lett. Tárczy-Hornoch ebben a keretben, tanszékvezető egyetemi tanári címmel folytatta a geodéziai és bányaméréstani tanszék vezetését egészen 1959-ig.

Oktatói pályafutásával párhuzamosan 1949-től 1955-ig az MTA Geodéziai és Geofizikai Munkaközösségének vezetője volt, majd az e műhelyből 1955-ben szerveződött MTA Soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatólaboratóriumban – későbbi nevén MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetben – folyó tudományos munkát irányította igazgatóként 1972-es nyugdíjba vonulásáig.

Tudományos munkásságát a felsőgeodézia, a méréstudomány és a geofizika határterületein fejtette ki a bányaépítés szolgálatában. Jelentős volt műszertani munkássága is, támogatta a nemzetközi színvonalú magyar geodéziaiműszer-gyártás megteremtését. Személyesen is hozzájárult a méréstechnika fejlesztéséhez, Magyarországon és külföldön több szabadalmát jegyezték be. Találmányai közül említésre érdemes a bányászati lejtaknamérő (1938) és egy irányrögzítő berendezés (1952).

Szaktudományos munkálkodása mellett szívesen foglalkozott bányászattörténeti kutatásokkal, a bányászati szakoktatás múltjával (pl. Mikoviny Sámuel életrajza). Érdekelte az aknaszlatinai sóbánya is. Az 1930-as években ő vezette be a geofizika oktatását a felsőfokú képzésbe, s kezdeményezésére indult meg a soproni egyetemi karon 1949-ben az önálló földmérőmérnök-, 1951-ben pedig a geofizikusmérnök-képzés.

Könyvei mellett mintegy 350 tanulmánya és szakcikke jelent meg magyarországi és külföldi lapokban. 1929-től 1948-ig szerkesztette A Bánya- és Kohómérnöki Osztály Közleményei című folyóiratot, 1966-tól haláláig pedig az akadémiai kiadású Acta Geodaetica et Geophysica Hungarica főszerkesztője volt.

1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező, s még ugyanazon év decemberében rendes tagjává választották. 1941-től 1944-ig az alelnöki feladatokat látta el az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületben, 1945–1946-ban a Magyar Természettudományi Akadémia tagja volt. 1946-tól 1949-ig elnökölte a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Szövetség (IUGG) magyar bizottságának munkáját. 1952-től a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége méréstechnikai és automatizálási szakosztályának tudományos elnöke, 1957-től 1960-ig a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület alelnöki tisztségét viselte, emellett társelnöke volt a Magyar Geofizikusok Egyesületének is.

Számos külhoni és nemzetközi tudományos egyesület választotta tagjai sorába: tiszteleti tagja volt a Művészeti és Tudományos Világakadémiának (1946), külső tagja a Bolgár (1974), az Osztrák (1976) és a Lengyel Tudományos Akadémiának (1977), levelező tagja a Német Bányamérő Egyesületnek és a Német Geofizikai Társaságnak (1955), valamint a Francia Természettudományos Akadémiának (1972)

A geodézia és a bányaméréstan területén elért eredményeiért 1949-ben a Kossuth-díj arany fokozatát, geodéziai, geofizikai és bányaméréstani elméleti munkásságáért és műszerfejlesztéseiért.

Díszdoktora volt a Freibergi Bányászati Akadémiának (1957), a Leobeni Bányászati Egyetemnek (1965), a Bécsi Műszaki Egyetemnek (1965), a Grazi Műszaki Egyetemnek (1972), a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemnek (1976) és a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemnek (1976).

Sopron városa díszpolgárává választotta. Itt hunyt el 1986. január 17-én.

(A Wikipédia alapján.)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

 

Pin It on Pinterest

Share This