Kárpátalja anno: téli vers

Ugyan még nem esik a hó, s a hőmérő higanyszála is épphogy nulla alá kúszik, tagadhatatlanul tél van. A nappalok rövidek és szürkék, az éjszakák szelesek és ködösek. Jól jön a meleg kabát, s könnyen elcsábulunk egy csésze forró csokira vagy forralt borra. Az ilyen hosszú téli napokra szól az a vers, amely a Határszéli Ujság 1911. február 13-i számában jelent meg:

„Az élet mostan fagy és hó:

S a szobában ülni jó

Jártunk nyáron eleget,

Élvezzünk kis meleget

Vagy a kályha mögé bújva

Vagy a kézre nagyot fújva

S ha a tél szivedbe gázol

S te barátom igy is fázol:

Arcod kék, orrod veres,

Menj, csak menj és hőt keress!

Így könnyezve, fagyva, fázva

Eljutsz a Grand-kávéházba.

Ott bizonnyal lelsz kis hőre,

Néhány kabaretli — nőre!

S zsebeden átfut az áram,

Mert Varjassal jöttek páran:

Az egyik egy picike,

Úgy hívják, hogy Fricike!

S Ferinek is nagy a bája,

Melegít a hangocskája

S Szerén a bébariton,

Ő se hideg, gyanítom

S te, barátom, mégis fázol?

Fület fogsz és lábat rázol?

Menj és keress dicsőséget,

Csak csupán a meleg végett

És a láng, én mondom, téged

Fölgyujt és pirosra éget.

Lám, három úr, aki fázott,

Es A Ujhelybe zónázott,

Megragadván az alkalmat,

Nyújtott egy kis irodalmat

S mig a tél javában hütött,

Közönségnek jól befűtött

Voltak is ott elegen,

Megköszönték melegen

S birtokában egy nagy láznak,

Többé bizony ők nem fáznak.

Az élet most fagy és hó,

S a szobában ülni jó

Nincsen most jobb a zárt légnél

S legjobb tán a rendőrségnél!„

Marosi Anita

Kárpátalja.ma