Kárpátalja anno: Ungtarnóc református temploma

Az Ungvártól nyolc kilométerre, az Ung partján fekvő Ungtarnóc a Tarnóczi család ősi fészke. 

Ungtarnóc református egyházközségét 1619-ben említik először az írások, melyek arról is beszámolnak, hogy a helyi lelkész Darma, Botfalva, Lakárd, Trask és Koncháza híveit is ellátta. Később, 1826-ban Ungtarnóc elveszítette parókiális szerepét, s maga is leányegyházközséggé vált. 1835-től kapta vissza önállóságát.

Ekkor már épült a gyülekezet új temploma, melynek alapkövét 1830-ban tették le, s melyet 1875-ben vehettek használatba a hívek.

A templomnak 1905-ig két harangja volt. A kisebbik 1625-ben készült. 1905-ben a régi harangokat átadták a harangöntőnek, s két újat vásároltak.

A gyülekezet folyamatosan rendben tartotta Isten házát, Bernáth Dezső főgondnoksága alatt (1877–1907) nagytatarozást végeztek a templomon, illetve a keleti oldalra egy alacsony tornyot emeltek. A későbbiek során – az 1950-es és 1970-es években, valamint 2003-ban – újabb renoválásokat végeztek a régi épületen.

Néhány szép és régi egyházi edénnyel is büszkélkedhet a közösség: megmaradt egy aranyozott, vert ezüst tányér, egy ónkanna, egy ezüstpohár, rajta vésett ötágú nemesi korona és „B.M.” monogram (Bernáth Magda, özv. Csuha Istvánné ajándéka) és egy óntányér.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →