Kárpátalja anno: Vajas Klára verse Kárpátaljáról
Vajas Klára nyíregyházi polgári iskolai tanárnő, iskolaigazgató, költő és elbeszélő versei rendszeresen megjelentek a Kárpáti Magyar Gazda hetilapban az 1940-es években.
Vajas Klára több szállal is kötődött Bereg vidékéhez. Édesapja, Vajas Sándor Tákoson szolgált református lelkészként. Ő maga pedig Nagyberegen volt tanítónő.
Később átkerült Nyíregyházára, ahol a Kálvineum Református Polgári Iskola és Internátus megbízott igazgatójaként és tanáraként tevékenykedett. Magyar irodalmat és nyelvtant, történelmet, földrajzot, háztartástant tanított.
Emellett bibliakört vezetett, valamint aktív szervezője és vezetője volt a vásárosnaményi leányegyesületi életnek.
Tagja volt az Országos Református Tanáregyesületnek, az Országos Polgári Iskola Tanáregyesületnek, Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének, a Bessenyei Irodalmi Társaságnak, a Református Nőegyletnek és a Vöröskereszt Egyesületnek.
A mélyen református vallású szerző verseit, elbeszéléseit gyakran közölte a Debreczeni Protestáns Lap, a Református Figyelő és a Református Élet.
Több műve is megjelent könyv formájában. Hol járt Gyurika? című elbeszélését 1924-ben adták ki Beregszászban A Szeretet Kiskönyvtára sorozatban. Szintén ebben a sorozatban közölték Az Isten igéjének diadalmas vitéze című művét.
1927-ben jelent meg Beregszászban a Fehér Ilona című elbeszéléskötete, mely lányoknak szóló történeteket tartalmaz.
Emellett számos verseskötetet adott ki.
Életének 80. évében hunyt el 1977-ben Nyíregyházán.
Versei közül ezúttal az 1940-ben közölt Földrajzóra címűt idézzük:
Tanítom: itt a Borsó, itt a Gyil,
Técső alatt az erdős Nereszen.
Itt ugrál frissen, fehér habbá törve
a két Tisza a szürke köveken.
Itt a Latorca, itt folyik a Borzsa,
ez Verecke, ez a munkácsi vár,
és itt nyúlik el, kék ködbe takarva,
ábrándosan, a bús Szernye mocsár.
Vonal vonal mellé gyűlik a táblán,
a vetítőgép berreg és zizeg,
halvány kis kép vetődik fel a falra,
közömbösen nézik a gyermekek.
Én lekaszált fű jó illatát érzem,
napbujócskás erdő játszik velem,
fajtám és lelke csap felém a földből
és megremegtet – a történelem.
Nekem a térkép élet és valóság,
kiált a vonal, bármily hallgatag,
de jaj, szegénykék, kik a padban ültök,
nektek Borsó, Gyil, csak szavak, szavak!
A fenti kép a Latorca partján készült 1922-ben. A háttérben a munkácsi vár is kirajzolódik. A kép Fortepan oldaláról származik.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma