Kárpátalja ma: IX. Pulzus Cipősdoboz Akció a szeretet jegyében

„Jónak lenni jó” –kilencedik alkalommal hirdették meg idén a Pulzus Karácsonyi Cipősdoboz Akciót, december 21-ére, Beregszász főterén. A régóta hagyománnyá vált kezdeményezésre 14 gyűjtőpontról érkeztek csomagok. Beregszászon kívül Nagyszőlősön, Munkácson, Ungváron, Csapon, Visken, Aknaszlatinán, Nagydobronyban, Tiszaújlakon, Bátyúban, Nevetlenfaluban, Mezőváriban, Mezőkaszonyban, Eszenyben, valamint egy anyaországi városban, Szegeden is csatlakozni lehetett a jótékonysági akcióhoz. Az esemény főszervezője a Pulzus Rádió, a Sámuel Alapítvány, társszervezői a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Diakóniai Osztály, Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ), valamint a Beregszászi Református Egyházközség (BRE).

A rendezvényt a város főterén felállított színpadon nyitotta meg Barta Miklós, a Pulzus Rádió ügyvezető igazgatója, Taracközi Ferenc, a BRE vezető lelkipásztora, a KRE Sajtóosztályának vezetője, valamint Sipos Géza, a Sámuel Alapítvány vezetője.

Nagyon sok gyermek és iskola megmozdult az akció során, megható volt ezt látni és követni. Fontos, hogy ezek a gyerekek megtapasztalták azt, hogy jobb adni, mint kapni – fejezte ki háláját a Sámuel Alapítvány vezetője.

Az idei Cipősdoboz Akció két helyszínen várta programjaira a látogatókat. Párhuzamosan – délelőtt és délután – szabadtéri koncertek folytak Beregszász főterén, ahol felléptek többek között a Beregszászi Művészeti Iskola együttesei, Antal István és Melinda, valamint Karácsfalváról érkezett felnőtt betlehemes előadás volt megtekinthető. Reggeltől délutánig a főterén étel-, tea- és mézeskalácsosztásra is sor került a színpad körül felállított sátrakban.


Eközben a Rákóczi-főiskola átriumában színes gyermekprogramok várták a városi iskolák diákjait. Elsőként az 1. sz. Iskola növendékei adtak kóruskoncertet, majd Ferenci Attila és Gál Natália szereplésével a Közlekedj okosan! című tanmesét láthatták a résztvevők. Ezután ismét kóruskoncert következett a 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola diákjainak előadásában, majd ünnepi beszédet mondott Szili Katalin, Magyarország miniszterelnöki megbízottja.

Az advent számunkra Jézus eljövetelét jelenti, ez az elcsendesedés időszaka. Ez az időszak mutatja meg, hogy másfajta értékek is kell, hogy legyenek közöttünk, mint a szeretet, ami nem kerül pénzbe. Ugyanilyen fontos az a fajta összetartozás is, amit a magyar nemzeti összetartozás jelent.

Szili Katalin után felszólalt Kalmár Ferenc András, külgazdasági és külügyminiszter, Makuk János, a BJMSZ elnöke, Barta Miklós, a Pulzus Rádió igazgatója, és Nagy Béla, a KRE főgondnoka. Valamennyien kihangsúlyozták a karácsony közeledtét, és felhívták a figyelmet a szeretet, az adakozás fontosságára.

A köszöntők után a Kokas Banda koncertje következett, akik egy táncházzal is kedveskedtek a gyermekeknek. A program folytatásaként a városi iskolák alsós diákjai ajándékcsomagot vehettek át a Mikulástól a város főterén lévő színpad előtt, ahol versekkel és énekekkel köszöntötték a piros ruhás vendéget.

14:00 órától, az akció folytatásaként az Integral, Sztojka Vanessza, a Beregszász Dixiland Band, az Atas, valamint Péter Kitty léptek fel. A csomagokat 18:00 óráig lehetett eljuttatni a gyűjtőpontokra.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma