Kárpátalja ma: Kezünkben az erdők jövője
Kárpátalja területének közel felét (az adatok eltérőek, 45-56 % között mozognak) erdő borítja, melyben több mint 2000 fafajta és cserje található. Elsősorban a bükk, a fenyő és a tölgy honos vidékünkön, illetve nagy számban található nyárfa, vörösfenyő, égerfa, gyertyán, erdei fenyő, juhar és kőris a Kárpátokban.
Erdőinkben azonban nagy pusztítást végzett a szovjet időszak erdőgazdálkodása, majd a rendszerváltást követő rablógazdálkodás. Emellett sok kárt okoztak a természeti csapások.
Ez a probléma nemcsak Kárpátalján, a világ számos országában is jelen van, ahol többnyire civil szervezetek és környezetvédők küzdenek az erdők megmaradásáért. Az ENSZ Közgyűlése 2012-ben március 21-ét az erdők nemzetközi napjává választotta. Ezen a napon világszerte faültetési akciókat tartanak.
Kárpátalján Kezünkben az erdők jövője címmel szerveztek hasonló programot március 28-án az ungvári járási Ókemence (Кам’яниця) település melletti erdőben. Állami tisztviselők (Volodimir Csubirko, a Kárpátalja Megyei Tanács elnöke, Janka Burjanova, a Szlovák Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Mihajlo Fedinec, az Ungvári Járási Tanács elnöke, Anatolij Timcsenko, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke), Milan Šášik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, valamint az Uzshorodszke LH állami vállalat dolgozóinak közreműködésével 100 fenyőfa csemetét ültettek el.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma