Kárpátalja ma: lélegzetelállító felvételek a Pop Iván-csúcson lévő csillagvizsgálóról

A Csornahora-hegygerincen található a hegymászók és kirándulók egyik kedvelt célpontja, a Pop Iván-hegycsúcs. Az odalátogatás érdekességét a tetején található egykori csillagvizsgáló is fokozza, amelyről korábban már olvashattak honlapunkon.

A csillagvizsgálót 1936 és 1938 között építették Lengyelország finanszírozásával. A kétemeletes, konstruktivista stílusú épület munkálatai hatalmas mértékű emberi erőt igényeltek. Sokáig csak egy vetélytársa volt Európában, és világviszonylatban ez volt a hatodik ilyen obszervatórium.

Sajnos az idők során sokszor cserélt gazdát, jót s rosszat egyaránt, amelynek következtében állapota nagyon leromlott. Végül az Ukrán Tudományos Akadémia tulajdonába került, amely ígéretet tett arra, hogy felújítja, de erre máig nem került sor.

119974_1

A merészebb kalandvágyók télen is szeretik meghódítani a Pop Iván-csúcsot, ugyanis a szerencsésebbek elé földöntúli látvány tárul: a hó, fagy és szél páncélt képez az egykori csillagvizsgáló épülete köré. A természet lenyűgöző formákat alkot a létesítmény köré, amelyeket legalább egyszer mindenkinek érdemes megnéznie.

Kedves olvasók, kalandra fel!

Kárpátalja.ma