Kárpátalja ma: Szarvasfarm Izán

Ukrajna legnagyobb szarvasfarmja Kárpátalján található, a Huszti járásban, Iza település mellett.

A drótkerítéssel körbevett gazdaság 57 hektáron terül el. Úgy élnek itt az állatok, akárcsak a vadonban. Kisebb erdő és tavak is színesítik a farmot. A gondozók elmondása szerint az állatok nyáron leginkább a vizet kedvelik.

A jószágok kevés gondozást igényelnek. Télen széna, nyáron pedig fű a fő táplálékuk. Emellett szemes terményt is kapnak. A szarvasok évente több mint ötven tonna gabonát esznek meg.

A terület, melyen jórészt a Távol-Keletről származó állatok élnek, kedvelt a turisták körében is. Ám ez kevés bevételt jelent. Annál több hasznot hoznak az agancsok. Egy 50 kilogrammos szarvasnak akár 120 centiméteres agancsa is nőhet, melyet augusztus elején vágnak le. Az agancsokat főként gyógyszeripari cégek vásárolják fel. Ezekből egy pantokrin nevű szert lehet előállítani, ami fáradtság, ideggyengeség, neurózis, gyenge szívizom, alacsony vérnyomás ellen hatásos, valamint növeli az életerőt is.

Kárpátalja.ma