Teli pultok – lecsökkent forgalom

A vásárlókör hol tartósabban távol marad, hol kezd visszatérni

Napközben is úgy lehet végigmenni a kárpátaljai magyarlakta községen, Salánkon, hogy alig látni teremtett lelket az utcán. Lassan március derekát írjuk, s már némi melege is van a derült égből alázuhogó tavaszi napsugárnak, ám a házak közt újra és újra végigsüvítő szél még a februárt idézi. A háború ugyancsak hidegen süvítő szele pedig átsöpörte a határon a lakosság jó részét is, így az ABC-k vásárlókörének jelentős hányadát is, lecsökkentve az élelmiszerboltok forgalmát…

– A háború kitörésének napján, sőt még másnap is nagyarányú volt a felvásárlás – közli az egyik családi üzlet társtulajdonosa. – A vevők főleg tartós élelmiszereket: cukrot, lisztet, rizst, hajdinakását (amit mifelénk grecskának neveznek – L. M.), borsót, grízt, makarónit, konzerveket vásároltak, húsféléket viszont nem annyira. (S mint a többi, általam felkeresett ABC-ben járva megtudtam, a felvásárlás napján, illetve napjaiban jórészt ugyancsak a tartós élelmiszereket vették meg nagyobb tételben – L. M.) Azóta már nincs roham a boltban, tartós élelmiszerekből is csak annyit vesznek, mint általában.

Mennyivel vált nehezebbé a kínálatuk beszerzése a raktáráruházból?

– A háború kitörése után mindennek felment az ára, a valuták – euró, dollár – meg az egekben vannak. Nehezebben tudjuk beszerezni az áruinkat, többet kell fizetnünk értük, pontosabban a tartós élelmiszerekért, melyek ára jó 30 százalékkal megemelkedett. Kisebb mértékben a zöldségfélék is megdrágultak, a húsfélék viszont nem.

Miként alakult a forgalmuk?

– A vásárlóink közül sokan kimentek Magyarországra, s akiknek nincs ott állandó lakcímük, azok rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat, de az utóbbiak lassan kezdenek visszaszállingózni. Ami pedig a forgalmat illeti, a gyümölcsök, a csokoládék, a sajtok nehezen fogynak, feleannyit vesznek belőlük, mint korábban, a vásárlók inkább csak olyan árukat vásárolnak, melyek nagyon fontosak: alapvető élelmiszereket, köztük húsokat, ezek forgalma akkora, mint volt a háború kitörése előtt. A vevőink beosztják a pénzüket, mert nem tudják, mit hoz a jövő. Még a tojásból is kevesebbet vásárolnak, mert már kezdenek tojni a saját tyúkjaik…

Egy másik családi vegyesboltban az egyik társtulajdonoson és rajtam kívül senki sem tartózkodik, egy fia vásárló sem.

– A háború kitörésének hírére nálunk nem volt roham – mondja a tulajdonos. – A forgalmunk eddig is kicsiny volt, és most is az. Ráadásul a környékünkről most sokan átmenekültek Magyarországra…

– A mi élelmiszerüzletünkben két-három napig tartott a felvásárlási láz – tájékoztat a harmadik, általam felkeresett ABC eladója. – Most már nincs roham, a vásárlóink közül sok fiatal külföldre ment vendégmunkásként vagy háborús menekültként, az idősebbek pedig nem vesznek annyi árut, mint a fiatalok. Jelenleg 10-20 százalékkal kevesebb húsféle és kolbászféle fogy, s a tejből és az ivólevekből is kevesebbet vásárolnak.

Mely élelmiszerek drágultak meg, és mekkora az áremelkedés?

– A liszt ára majdnem a duplájára nőtt, a hajdinakásáé 50-60 százalékkal emelkedett meg. Rizsből különböző fajtájúak és kiszerelésűek vásárolhatók meg 35, 38, 40 hrivnyáért. A húsfélék, az ínyencségek, a margarin és a vaj ára nem emelkedett.

– Csak a háború kitörésének napján volt nagy vásárlási roham a boltunkban, akkor a forgalmunk a duplájára nőtt – emlékezik vissza a negyedik felkeresett családi élelmiszerüzlet tulajdonosa. – Azóta pedig a forgalmunk a háború előttinek a háromnegyedére esett vissza, mivel a vásárlókörünk fele – fiatalok, középkorúak és idősek vegyesen – külföldre távozott. Akik maradtak, inkább csak a legszükségesebb élelmiszereket szerzik be. A sajtok egyáltalán nem fogynak, a gyümölcsök közül pedig főleg a legolcsóbbat, az almát vásárolják, a háború kitörése előtt beszerzett déligyümölcsökből mindössze egy-két darabot vesznek meg, és mi sem hozunk többet a raktáráruházból, ahol ráadásul nagyon megdrágultak ezek az élelmicikkek, a duplájára nőtt az áruk. Emellett a többi élelmiszerből is szinte mindennek 10-20 százalékkal felment az ára, így mi is rákényszerültünk az ugyanekkora arányú áremelésre.

Ilyen gyenge forgalom mellett meddig bírják üzemeltetni az ABC-t?

– A végsőkig kitartunk…

Erre – mármint a végsőkig való kitartásra – pedig nemcsak az említett üzletnek, hanem az egész kárpátaljai magyarságnak óriási szüksége van…

Lajos Mihály

Kárpátalja.ma