IV. BercsényiFeszt és Honeybeast-koncert Ungváron

Kárpátaljai portré: interjú Jánosi Gabriellával

Szerző: | 2016.02.14., 17:02 | Kárpátaljai portré

Jánosi Gabriella Kárpátalja szülötte, de már hosszú ideje Magyarországon él. Tavaly úgy döntött, hogy végigjárja Európa egyik leghíresebb zarándokútját, az El Caminót. Ezzel kapcsolatban beszélgettem vele.

– Mikor fogalmazódott meg benned, hogy elzarándokolsz Compostelába?
– Tulajdonképpen évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy mindenképpen mennem kell, előre, egy olyan helyre, ahol magamban lehetek, ahol otthagyhatom, amit az itthoni mindennapokban nem tudok letenni, elengedni. Mind a magánéletem, mind a hivatásom eredményeképp nehéz volt a teher, amit „cipeltem”, így döntöttem az út mellett!

– Te katolikus vagy? Bár úgy vélem, hogy e tekintetben mellékes, hogy az ember melyik vallási felekezethez tartozik, igaz?
– Nem vagyok katolikus, reformátussá kereszteltek négynaposan, de nem gyakorlom, soha nem is gyakoroltam. A hit véleményem szerint mindenkiben megvan. Ahhoz, hogy értékes, példás életet éljünk, nem feltétel a vasárnapi mise. Véleményem szerint az emberi érték, az alázat, az odaadás a mindennapi életben sokkal inkább előbbre való, így körülbelül 15 éve inkább a buddhizmus, ami foglalkoztat. Nem járok közösségbe, azonban a tanítás, amit közvetít, felülírta minden eddigi ismereteimet. Az úton meglepően nem is vallási indíttatású zarándokokkal találkoztam, inkább magukat kereső kalandvágyó emberekkel.

– Egyedül vagy társaságban vágtál neki a zarándokútnak?
janosi_gabriella_01– Két barátommal, de az egyik lány leszakadt, őneki más volt a ritmusa, így ketten mentünk végig egy kedves régi barátommal.

– A Szent Jakab-útnak több indulási pontja van, ti honnét indultatok?
– A francia és egyben leghosszabb úton voltam, átkelve a Pireneusokon.

– Én úgy olvastam, hogy a leghosszabb út Párizsból indul. Mi volt az út legemlékezetesebb mozzanata és mi volt a legnehezebb próbatétel? Számodra hol érkezett el a holtpont?
– Holtpont? Nos, már az első napokban a Pireneusokon átkelve a nap végén nem tudtam elképzelni, hogy még a következő napot is ki kell bírnom, nem beszélve arról, hogy fejben tudod, hogy még több mint 800 km van előtted. Szerintem a Camino minden reggel egy holtpont, amikor fel kell venni a 15 kilós zsákot és el kell indulni. Mind fizikailag, mind fejben rettentő nehéz.

– Hogy érzed, túl az embert próbáló út sikeres teljesítésén, más emberként tértél haza?
– Igen, amikor hazaértem, sok mindent máshogyan láttam, aminek rettentően örültem, de ez a látásmód esendő, vigyázni kell, mert hamar visszaalakulhat a mindennapok kihívásainál. Ezért lehet az, hogy sok olyan emberrel találkoztam kint, aki több alkalommal is végigment a Caminón. Ez egyénfüggő, nekem sokat segített, de nem mondanám, hogy gyökeresen más ember lettem, inkább másként élem meg a kihívásokat és máshogyan viszonyulok az emberekhez, ez sokban segít, javít a munkámban és a magánéletemben egyaránt.

– Ha az olvasók közül valaki úgy dönt, hogy nekivág az El Caminónak, milyen tanácsot adnál? Mire kell a leginkább felkészülniük?
– Tanács? Nos, eldönteni, hogy mik a célok, miket szeretne letisztázni önmagában, milyen terheket szeretne letenni, „otthagyni”, és azokat valóban hagyja is ott. Az út megadja, ami jár, amit érdemel az ember és elveszi azt, amire nincs szüksége, ami fáj. Azonban, hogy ez így legyen, akarni, vágyni kell a változást, őszintén, nyitott, tiszta szívvel.

Gabriella ezekkel a szavakkal fejezte be a zarándoklatot: Megérkeztem! Megcsináltam! ...De az útnak soha nincs vége, csak a lépteinknek… Buen Camino!

Lengyel János

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This