Kopogtató: 2024, menj haza, részeg vagy
Jogom van kiakadni. Nem bántok meg vele senkit, nem köpködök, nem szitkozódok. Simán csak megélem azt, hogy deprimáltnak érzem magamat. Maradt a szarkazmus és az írás, de csak óvatosan, nehogy megsértsem itt egyesek érzékeny lelkét.
Csökkenő tendenciájú életszínvonalunkat elnézve egyedül a napi szemforgatás maradt. Fogy a magyarság, a türelem, az áram, a mindenféle készletek, a pénz (de az folyamatosan), meg az egészség is, és úgy alapjába véve minden, ami jó.
Kisemmizett vagyok mentális és gazdasági értelemben egyaránt. Úgy érzem, hogy mindennap meglopnak.
Ha kicsit kijjebb tekintek a saját köldökömtől, akkor azt látom, hogy körülbelül ugyanez a helyzet mindenkinél. Az utóbbi években szűken mérték a kollektív pozitív élményeket társadalmunkban, és ez alól a jelenlegi év sem kivétel. Társadalmi közös traumák, helló.
Ez a 2024 úgy, ahogy van, egy jó nagy csalódás.
Csodálatosnak nehezen nevezhető kilátásokkal indítottuk az évet, és úgy érzem, ez az ördögi kör decemberrel szépen be is zárult. Visszaolvastam az év elején írt kopogtatómat, amiben arról írtam, ami akkor volt. Jelentem, nem változott semmi,
maradt a háború, infláció, kimerültség, gyász meg a szenvedés.
Meg most pluszba jött ez a Tetris-grafik (a napi áramkimaradások táblázata – a szerk.), amitől a hajamat tépem. Iskolásként a Mengyelejev-táblázatot tartottam bonyolultnak, ma már tudom, az ehhez képest…
Szóval, hurrá, nagyjából túléltük az évet, gratuláljunk magunknak, veregessük meg a vállunkat: ma sem haltunk éhen. Már csak tizenvalahányat kell aludni, és kezdődik mindez elölről. Igen, elölről. Mert ez a háború, és minden, ami vele jár, olyan, mint egy soha véget nem érő zeneszám a ’80-as évekből, amit ideje lenne már elhalkítani. Mondjuk végleg.
Na, de elég legyen a nyomorpornóból.
Eldöntöttem, hogy megfogalmazom magamnak azt, amit szeretnék, úgy általánosságban. Semmi extra, szerintem a legtöbb pontban a körülöttem élők is megegyeznének. És ha már itt tartunk, ajánlom mindenkinek a kívánságlista-készítést, az élet bármilyen területéről is legyen szó. Oké, az enyém kicsit elrugaszkodott a valóságtól, meg nem nagyon tudom egyiket se megvalósítani, előre szólok. De az is valami, ha az ember meg tudja fogalmazni, hogy mit szeretne. Szegény ember az, aki nem tud ígérni, még annál is szegényebb, aki kérni se.
Újévi wish-list:
- érjen véget a háború, lehetőleg tegnapra,
- végre stabilan jó gazdasági helyzetünk legyen,
- áramellátást 24/7,
- legyenek a családok és a baráti társaságok ismét együtt itthon,
- minőségi aszfaltozott utakat még a kisutcákban is,
- új idegrendszert, lehetőleg „zápászba” is egyet,
- és egy rózsaszín unikornist szivárványos szarvval.
Én szóltam, hogy delulu lesz. (És ebből a listából az egyszarvú a legmegvalósíthatóbb dolog.)
Bevallom, néha jó belemenekülni abba a képzelgésbe, hogy béke van, és viszonylag rendezett helyzetünk. Aztán belebotlok a reményvesztettség egy újabb lépcsőfokába, és úgy bucskázok le, mint Magdi anyus a Barátok köztben.
Köszöntem a figyelmet, ismét tudtam ventilálni. Remélem, jövőre áradozni fogok arról, hogy minden pont bejött a listámról. Így legyen ötösöm a lottón!
Sz. Kárpáthy Kata
Nyitókép: AI-illusztráció