Kopogtató: irigylem a vírustagadókat

Szerző: | 2020.11.15., 19:29 | Kopogtató

Több ukrán kórházban is a folyosóra szorulnak a betegek.

Kis hőemelkedéssel kezdődött. Nem volt nagyobb panaszom. Csak fájt a fejem, kicsit kapart a torkom és levertséget éreztem. Otthon maradtam, emeltem a C- és D-vitamin bevitelen (amit márciustól egyébként is emelt dózisban szedtem) és vártam, hogy jobban legyek. Ez meg is történt. Két nap múlva már csak a gyengeség maradt, de azt az elmúlt időszak túlterheltségére fogtam. Azután édesanyám megkért, hogy fessem be a haját és csodálkoztam, amikor arra panaszkodott, milyen erős az ammónia illata. Semmit nem éreztem. Mélyen beleszippantottam a festékes üvegcsébe, de semmi. A legközelebb fekvő ehető dolog után nyúltam. Kóstoltam csípős mustárt, rágcsáltam fokhagymát, hiába. Az ízlelésem is teljesen elszállt. A PCR-tesztek azonban, meglepődésemre negatív eredményt mutattak. Az orvos szerint így nem is fertőzhettem, de a biztonság kedvéért a szaglás és ízlelés visszatértéig izolációban maradtam. A családból és a környezetemből szerencsére senki nem betegedett le. Alig tudtunk koronavírusos esetről akkor, csak a távoli rokonok között voltak bizonyított betegek. Nem úgy az elmúlt hetekben, napokban. Rokonok, barátok, kollégák hozzátartozói produkálnak pozitív teszteket. Már a portálon is csak elvétve kapunk nyomdafestéket nem tűrő szerelmes leveleket arról, hogy nem létező betegségről írunk, pontosabban „pofátlanul hazudozunk.”

Persze, nem csak mi vagyunk bajban. Az egész világ küzd, küszködik a vírussal. De különösen nyögvenyelős a küzdelem az országban, ahol szinte mindenből hiányt szenvedünk. Nincs elég oxigén, nincs elég kórházi ágy, sem lélegeztetőgép, ahogy szakember sincs. Itt megtörténhet (és megtörtént) az, hogy betegek világítanak a nővéreknek telefonjaikkal, míg megkapják az infúziójukat, mert túl nagy luxus az áram, vagy kismama szül az utcán, a kórház ajtajában, mert „az orvosoknak időbe telik magukra húzniuk a védőfelszerelésüket.”

Már a katasztrofális állapotok puszta ténye is elegendő indok kellene legyen arra, hogy jobban vigyázzunk magunkra, egymásra. És még nem is beszéltünk az állam Élj túl, ha tudsz játékáról (ellehetetlenülnek a vállalkozások, megszűnnek a munkahelyek, de cserébe legalább jelentősen emelkednek az élelmiszer- és rezsiárak, stb.).

Ma azt mondta nekem valaki, azért (is) fél a vírustól, mert nem tudja, hogy miből finanszírozná a kórházi kezelését. Bennem pedig az a kérdés fogalmazódott meg – főként a szigorításként előadott enyhítések kapcsán –, hogy egyáltalán lesz-e hely a betegeknek 1-2 hét, vagy egy hónap múlva a helyi kórházakban. Csak a környezetemben nagyon sokan élnek máról holnapra, és legtöbben csak akkor fordulnak orvoshoz, ha nagyon nagy a baj, vagy már túl késő. Meg sem merem tippelni a valós napi betegszámot, de biztos vagyok abban, hogy jóval a hivatalos adatok fölött van. Abba már végképp nem akarózik belegondolni, hogy a szeretteim is bármikor megfertőződhetnek és ellátásra szorulhatnak. Nos, ahogy a címben már utaltam rá, ilyenkor kicsit irigylem a vírustagadókat.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This