Legendák Kárpátalján: A Hoverla legendája

Gyönyörű otthonunk, Kárpátalja névadóinak s egyben őrzőinek, a Kárpátoknak legendáit több ízben is kutattuk már portálunkon.

Megismerkedhettünk már a Kárpátok hegyvonulatainak a legenda szerinti keletkezésével, képzeletben megmásztuk a Hóvár, avagy ismertebb nevén a Hoverla csúcsát is Nagy János báróval s szolgáival… Ám a Hoverlát nem csak az említett monda lengi körbe: ismert egy másik, sokkal, de sokkal romantikusabb történet is keletkezéséről, s Olvasóink utólagos engedelmével most e történetet tesszük közkincsé:

„Egy hegyvidéki faluban élő szép legény, Prut, egy nap későn végzett a munkával, és nem ment haza, hanem a hegyekben aludt. A puha mohaszőnyegen hamar álomba szenderült és csodás álmot látott: egy meseszép, zöld szemű lány hajolt fölé, kinek a haja a földig ért, és halkan dúdolgatott. Ahogy megpróbálta megérinteni, az álom azonnal szertefoszlott, ő pedig felébredt. Másnap az ifjú ismét az erdőben éjszakázott, várta a gyönyörű álmot. Ahogy feljöttek a csillagok, megjelent a szépséges lány is. A két szív szerelemre lobbant egymás iránt, és ettől a naptól kezdve Prut nem járt többé haza.
Hoverla – így hívták a leányt – apja a hegyek királya volt. Mikor a király tudomást szerzett a fiatalok szerelméről, éktelen haragra gerjedt és elátkozta őket. Megremegtek a hegyek, kövek zúdultak a mélybe, fergeteges vihar kerekedett. Hatalmas hegy emelkedett a völgyben, őt körülölelve pedig olyan tiszta folyó csordogált, mint a könny. A helyiek azóta a hegyet Hoverlának, a folyót pedig Prutnak nevezik.”

(A legenda megtalálható a www.zakarpattyatourism.info weboldalon.)

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma