Legendák Kárpátalján: A Neszamovite-tó titka

Szerző: | 2014.01.19., 09:41 | Legendák Kárpátalján

neszamoviteLegendák Kárpátalján című rovatunk indulásának elején megismerkedtünk Kárpátalja egyik leggyönyörűbb természeti kincse, a Szinevéri-tó legendájával. Ám nem ez az egyedüli úgynevezett „tengerszem” vidékünkön, melyhez legenda fűződik.
Szeretett hegyeink magaslatai viszonylag kevés tavat rejtenek, a meglévőkről sem állítható, hogy hatalmas méretekkel bírnának. Annál inkább igaz azonban, hogy szemet gyönyörködtető szépségűek! A legnagyobb közülük a már említett Szinevéri-tó, mely 989 méter magasan található. Tőle feljebb, mintegy 1801 méteren fekszik a Brebeneszkul, illetve 1750 m magasba csábítja a kirándulni vágyókat a Neszamovite tó. A tengerszem a Turkul-hegy északkeleti lejtőjén, egy úgynevezett cirkuszvölgyben (vagy más néven kárvölgy, kárfülke, mely olyan félkör alakú, amfiteátrum szerű völgy, amelyet magashegyi gleccser hozott létre – a szerk.) terül el. A tó 88 méter hosszú, 45 méter széles és területe 3000 négyzetmétert ölel fel. Mélysége egy-másfél méter. Vizét esővíz és hóolvadásból származó folyadék táplálja, lefolyása nincsen. A környékbeliek tisztelik és babonás félelemmel veszik körbe ezt apró természeti képződményt. Úgy tartják, hogy akik kioltják mások vagy a saját életüket, azoknak a lelkei ebbe a tóba kerülnek. Az újonnan érkező lelkeket a már ott lévők dörgéssel és jégesővel fogadják.
Az itt élők számára nagy jelentőséggel bírnak a jégesők, viharok. Nyaranta, a déli hőség idején 20-30 perc alatt hatalmas viharok keletkeznek, amikor egyetlen felhő sem tarkítja a kék eget. E viharok nagy károkat okozhatnak a környékbelieknek, nem csoda hát, szóbeszédek terjedtek el a jégesőkről, viharokról. S hogy honnan is ered hát a nyári jég, azt egyik legismertebb legendájuk így meséli el:

„Valamikor réges-régen a Kárpátok hegyei között sötétedett rá egy fáradt vándorra, aki éppen egy vásárból igyekezett hazafelé. Fáradtságában eltévesztette az irányt, s valamilyen úton-módon egy kárvölgyben találta magát. A sötét éjszaka végül egy kisebb tó mellett érte utol. Kikötötte lovát egy kőhöz, tüzet rakott, majd elindult, hogy vizet merítsen a tóból. Csak egyet merített, amikor is hangot hallott. Ekkor észrevett a part túloldalán egy férfit egy csónakban. Az idegen odaevezett, s megkérdezte a vándort:
– Mi járatban van erre ilyen kései órán?
– Elkölteném vacsorámat, s megaludnék itt, mert nehéz a sötétben a hegyek között a hazautat megtalálni…
De az idegen erről hallani sem akart. Meginvitálta a fáradt utast, hogy töltse az éjszakát a közelben lévő házában, egyen-igyon, pihenjen, s másnap újult erővel induljon a hosszú útra. A vándor végül elfogadta a meghívást.
Beültek a csónakba, s beeveztek a tó közepére. Ekkor kettévált a vízfelszín, és a vándor egy hatalmas palotát pillantott meg! Ez volt a vendéglátója otthona. A ház felől fény áradt, evés-ivás, víg muzsika hangja hallatszott. Az idegen asztalhoz ültette a vándort, amely csak úgy roskadozott a sok földi jó alatt. Ettek-ittak, mulattak. Mikor aztán éjfélt ütött az óra, a fények kihunytak, s aludni tértek. Ekkor azonban zaj hallatszott az udvarból. A vendég az ablakhoz ment, hogy kiderítse, mi történt. Az udvaron rengeteg embert látott, akik jeget csináltak a vízből.
Vendéglátója elmondta, hogy ezek a bűnös emberek lelkei, és a jégviharokat készítik elő.
»Korábban én szolgáltam nekik, most pedig a világ végéig ők szolgálnak majd nekem!«– mondta a gazda.
Ekkor a hucul vándor megértette, hogy egy sötét erő beszél hozzá, és háromszor keresztet vetett. Ezután felbolydult a tó, az utazót hideg fuvallat csapta meg és elrepítette a sziklák közé”.
(A legenda megtalálható a www.saga.ua weboldalon.)

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This