Legendák Kárpátalján: A szolyvai Macskadomb

Sorozatunk múlt heti részében Szolyváról és a szolyvai fivérek eskütételének történetéről olvashattak a honlapunkra látogatók. Az emlékparkja révén határainkon innen és túl is ismert településnek azonban van még egy érdekes legendája. Köze van ennek az egyesek által nagyon kedvelt, mások által egyenesen utált négylábú kedvencekhez, a macskákhoz…

„A tatárjárás idején a tatárok a Szolyva környéki völgyekbe özönölve feldúlták és felégették az útjukba eső falvakat és mindenkit kardélre hánytak. A csernekhegyi klastrom melletti dombon menedéket keresett és elrejtőzött néhány keresztény férfi, többek között egy szabó és egy szűcs, valamint azok családja a tatárok dühe elől. Földbe vájt üregben rejtőztek el, amit ágakkal takartak el. Senki sem találhatott rájuk, biztonságban érezték magukat. Ám egy nap beköszöntött a baj. A szűcs idős édesanyja magával vitte a menedékbe szeretett szürke macskáját. Nem is lett volna semmi baj, ám azon a bizonyos napon a négylábú – ki tudja, miért – nagy nyávogást csapott. A domb alatt elhaladó tatár járőrök figyelmesek lettek a szokatlan hangra: ahol macska van, ott bizony emberek is vannak! Figyelmes szemük lakott helyet vélt felfedezni a dombon. Fellovagoltak hát oda, s hosszas keresés után ráakadtak az elbújt családra. Senkit sem hagytak életben…
A köznép azóta Macskadombnak nevezi azt a helyet.”

(A legenda megtalálható a www.kolyba.org.ua weboldalon.)

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma