Legendák Kárpátalján: az örök fiatalság forrása

Olvasóink rovatunk egy korábbi cikkében már megismerkedhettek szép vidékünk egyik ékkövével, Beregvárral, amikor is utána jártunk a kastélyt övező legismertebb legendának.

Ám említést tettünk egy másik híres történetről is, mely Beregvárhoz kapcsolódik. Ez pedig nem más, mint az örök fiatalság forrásának legendája.
A beregvári Schönborn-kastély sok tekintetben érdekes és persze gyönyörű építészeti remekmű. Ám szerény személyemet őszintén szólva jobban megfogják a természeti látványosságok, s mivel talán nem vagyok ezzel egyedül, essen most pár szó a kastélyt körbeölelő impozáns park szépségéről is.
A mintegy 50 hektárnyi területen elterülő parkot különböző ritka növényfajok gazdagítják: a Kárpátokban őshonos növényzeten kívül egzotikus fák és bokrok is megtalálhatóak itt. A Beregvárra látogatók 500 éves fák lombkoronái alatt sétálgathatnak, s aki elfárad, az az Osztrák-Magyar Monarchia kontúrját követő mesterséges tavacska vizénél pihenhet meg. A park romantikus hangulatát pedig csak fokozza a fent említett legenda, mely az oly gyorsan tovaszálló ifjúság forrását véli felfedezni a kastélypark árnyas fái alatt:

„Volt egyszer egy asszony, aki nagyon féltékeny volt a férjére. Minden nap, mikor hazajött az ura a munkából, kifaggatta, hogy merre járt, mit csinált, kivel találkozott. Örökösen attól félt, hogy a férjének más, fiatalabb asszonyok tetszenek. Történt egyszer, hogy az ember fáradtan jött haza az erdőből, megállt egy forrásnál, jót ivott belőle, megmosta az arcát. Gondolta, minek siessen haza a zsémbes asszonyhoz, hát leheveredett a forrás mellé és elaludt. Mikor felébredt újra ivott, majd elindult hazafelé. Otthon az asszony megint pörölt vele, hogy merre járt olyan sokáig. Ám mikor ránézett, igencsak elcsodálkozott: az ura megfiatalodva, sötét hajjal állt előtte, szemében fiatalos tűz lobogott. Ekkor már az asszony valóban azt hitte, hogy szeretője van a férjének, hiszen csak egy új szerelem képes így megváltoztatni valakit! Addig-addig faggatta, míg az elmondta, hogy a forrásnál járt. A telhetetlen asszony másnap visszament az urával a forráshoz, ahol elkezdte inni a vizet és megmosakodott benne, hogy ő is szép fiatal legyen. Csak mosakodott és mosakodott. Olyan sokáig mosakodott, hogy már a férje megelégelte, s kérte, hagyja abba, menjenek haza. De az asszony hajthatatlan volt. Addig-addig, míg végül az ember karon ülő kisbabaként vitte haza a feleségét…”

Bár – ahogy olvashattuk – a monda szerint, aki megmosakszik az örök fiatalság forrásának vizében, az megfiatalodik, visszanyeri fiatalkori szépségét, azért csak legyünk óvatosak, ha Beregvárra látogatunk, s tán innánk a forrás hűs vizéből: hátha valóban igaz a legenda, s a végén még mi is csecsemőként térünk haza…
(A legenda megtalálható a www.karpatutak.blogspot.com weboldalon.)

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma