Magyar feltalálók: Kempelen Farkas és a sakkozógép

Kempelen Farkas legendás sakkozógépe, a Török a 18. század nagy szenzációja volt: egy automata, amelynek működését azonban később azzal magyarázták, hogy egy ember volt benne elrejtve.

Kempelen Farkas 1734 januárjában ír bevándorló szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Pozsonyban. A kor sokoldalú tudósa és filozófusa tanulmányait szülővárosában, majd Győrben, Bécsben és Rómában végezte. Kempelent korának utolsó nagy polihisztoraként tartják számon, hisz nemcsak ötvösként, költőként és íróként, de építészként is tevékenykedett – olvashatjuk Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében.

Két legfontosabb találmánya a beszélőgép – amelyet süketnémáknak és beszédhibásoknak tervezett – és a világhírű sakkozógép volt, melyek közül az utóbbi hozta meg számára az ismertséget.

Sakkautomatáját – a Törököt – először 1769-ben mutatta be Mária Teréziának. A császári udvarban való debütálását követően a gép egész Európát lázba hozta. A tudomány diadalaként ünnepelt gép sakkpartikat játszott és nyert az emberi ellenfelek ellen, és végig tudta járni a huszár útját: a sakktáblán a huszár minden mezőt érintett vándorlása során, de mindegyiket csak egyszer. A találmány népszerűségét a körülötte terjengő titok is egyre növelte, hiszen Kempelen sokáig nem árulta el, hogy egy ember ül a szerkezetben, és ezt apró trükkökkel próbálta elfedni.

A sakkozógéppel Kempelen megalkotta az első olyan manipulátort, amely bonyolult mechanikai és optikai szerkezet útján emberi parancsra működött. Így az igazi bravúr nem az ember elbújtatása volt, hanem az asztal belsejéből pontosan mozgatható szerkezet és optikai kivetítőrendszer.

A gépezet működéséről a következőket olvashatjuk Közteles Viktória könyvében:

„A gép három zseniális technika együttes alkalmazásán alapult. Kempelen apró mágneses tűket alkalmazott, melyek a tábla aljára voltak erősítve. A sakkfigurák pedig apró fémmagot rejtettek magukban, amelyek megemelték a tűket, amint elmozdították őket. Így a játszma aktuális állása könnyen követhetővé vált az elrejtett játékosok számára. A Török másik titka a sakkozó elrejtése volt, amelyet egy tükörrendszer segítségével oldott meg Kempelen. Minden játszma előtt kinyitotta és bezárta a doboz ajtaját, úgy, hogy azt mindenki jól látta, mégsem tudtak rájönni, hogy hol található a játékos. És végül meg kellett oldania azt is, hogy képes legyen pontosan mozgatni a bábu karjait. A játékkarok tervezésekor a pantográf elvét használta fel. Ezzel elérte azt, hogy a karok mozgása természetesnek tűnjön. További két emelőkar és kötél biztosította a fej és lábujjak mozgatását.

Kempelen Farkasnak jelentősek voltak szervezőmunkái is. Rábeszélése hatására csatolta Mária Terézia Magyarországhoz a határőrvidéket, csellel szállt szembe a Délvidéken hatalmaskodó törökkel, megszervezte az elnéptelenedett Bánátba az új népesség betelepítését, ő költöztette Budára a Nagyszombati Egyetemet 1777-ben, Várszínházzá építtette át a budai karmelita kolostort (ahol 1800-ban Beethoven is hangversenyt adott). Könyvtárrendezéssel és selejtezéssel is foglalkozott az udvarnál, valamint a magyarországi sókamarákat vezette – írja ling.su.se oldal.