Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: nyelviskola-vezető

Mindig is csodáltam azokat, akik a „nyelveken beszélés” képességét kapták a Jóistentől. Jómagam, mint afféle nyelvi analfabéta, nem nagyon jutottam tovább a világ egyik legnehezebb, ugyanakkor legszebb nyelvénél: a magyarnál. Ám ismerőseim között többen is vannak, akik nem jönnek zavarba, ha ukránul, oroszul, vagy éppen angolul kell megszólalniuk.

A magyar történelemben is bőven találkozhatunk többnyelvű, azaz poliglott személyekkel. Mátyás, az Igazságos például a magyar nyelv mellett németül, csehül és románul is beszélt. Kőrösi Csoma Sándor magyar tudósról pedig azt tartják, hogy 17 nyelven olvasott. S hogy egy XXI. századi példát is hozzak: Polgár Zsuzsa sakkíró, sakkvilágbajnok hét nyelv tudásával bír.

Talán én is „többre vittem volna”, ha már gyermekkoromban találkozom a Mondics-Kurmay Lívia  által alkalmazott tanítási módszerrel. Hogy ez mit jelent, kiderül a beszélgetésünkből.

 

‒ Talán az az egyik legjobb reklám a nyelviskolád számára, ha te magad elárulod, hogy hány nyelven beszélsz.

‒ Az élet úgy hozta, hogy eddig öt ‒ magyart, oroszt, ukránt, angolt és német ‒ nyelvet sikerült elsajátítanom.

 

‒Azt mondod, hogy így hozta az élet. Mit értesz ezalatt?

‒ Vegyes nemzetiségű családban nőttem fel Munkácson. Édesanyámmal magyarul, édesapámmal ukránul beszéltünk. Amikor iskolaérett lettem, a szüleim a helyi orosz iskolába írattak be. Egészen hetedikes koromig jártam oda. Ez idő alatt sajátítottam el az orosz nyelvet. Nyolcadikos koromtól a magyar tannyelvű Munkácsi 3. számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulója voltam, s ott is szereztem érettségit.

 

‒ Ha jól számolok, eddig három nyelvnél tartunk. Mikor kerültél kapcsolatba az angollal?

‒ Az első angol nyelvórákat az orosz iskolában kaptam. Azonban a szovjet oktatási módszer nem volt alkalmas arra, hogy megtanuljunk egy idegen nyelvet. Már a harmadik órán elveszítettem a fonalat, lemaradtam a tanulással, s így nem volt sikerélményem az angol tanulással. Aztán átkerültem a Rákóczi-középiskolába, ott pedig német nyelvet oktattak nekünk.

 

‒ Hogy lettél mégis angol nyelvtanár?

‒ A kudarcok ellenére az volt az álmom, hogy angol szakon tanuljak tovább. Az érettségihez közeledve, az órákon a pad alatt is a kezemben volt az angol könyv, amelyből a szavakat tanultam.

 

‒ Mi történt az érettség követően?

‒ Egerbe mentem, ahol az előkészítő év után felvételt nyertem az Eszterházy Károly Főiskola angol nyelvtanári szakára. Négy évet töltöttem el a főiskolán, s nagyszerű élményekben volt részem. Ott találkoztam először angol anyanyelvű tanárokkal. Amerikából és Angliából jöttek a tanáraink. Az angolok szigorúbbak voltak, az amerikaiak azonban barátságosabban viselkedtek velünk, tőlük sokat tanultam.

A főiskolán elismerték azokat a hallgatókat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Nem volt egyszerű az ottlétem, hiszen külföldi diákként tandíjat kellett fizetnem. A jó tanulmányi eredményemnek köszönhetően azonban kedvezményt kaptam.

 

‒ Milyen terveid voltak a főiskola befejése után?

‒ Nagyon szerettem volna kijutni Írországba. Ám az ukrán állampolgárságom megakadályozott ebben. Nagyon csalódott voltam, s nem tudtam, hogyan tovább. Egy újság került a kezembe, s abban bukkantam rá egy hirdetésre: egy müncheni magyar‒német család keresett gyermekgondozót. Mivel mindig is meg akartam tanulni németül, úgy döntöttem szerencsét próbálok. Így kerültem Münchenbe.

 

‒ Mennyire beszélted akkor a német nyelvet?

‒ Alig-alig. Csak azt a keveset tudtam, ami rám ragadt Munkácson az iskolában. Azt gondoltam, hogy majd segítségemre lesz az angol nyelv ismerete. Ám hamar kiderült, hogy ez nem járható út. Münchenben akkoriban nem sokan beszéltek angolul. Egyszer az anyuka elküldött, hogy vegyek porszívózsákot. Egész úton azt gyakoroltam, hogy „Staubsaugerbeutel”.

 

‒ Hogyan sajátítottad el a német nyelvet?

‒ A család, ahol a gyermekre vigyáztam, mindenben támogatott. Az apuka német volt, de jól beszélt angolul. Eleinte csak angolul társalogtunk, de lassanként áttértünk a németre. Az anyuka pedig segített beiratkoznom egy nyelvtanfolyamra. Onnantól kezdve minden pénzem a nyelvtanulásra fordítottam, s eljutottam a felsőfokú nyelvvizsgáig.

 

‒ Hogy érezted magad Münchenben?

‒ München akkoriban egy élhető, jó légkörű város volt. Szerettem ott lenni. A barátnőm oda ment férjhez, s az egyik nagynéném is ott lakott. Bekapcsolódtam a helyi római katolikus magyar ifjúsági közösségbe. Ők kértek meg arra, hogy tanítsak angol nyelvet magyar ajkú felnőtteknek. Egy éven át foglalkoztam velük. Akkor éreztem rá a nyelvtanítás örömére. Egészen más volt szabadon, iskolai kötöttségek nélkül oktatni. Annyira jól éreztem magam Németországban, hogy azt terveztem, hogy ott telepedek le.

‒ Két év után mégis visszatértél Magyarországra.

‒Sokat imádkoztam, mielőtt meghoztam ezt a döntést. Úgy éreztem, hogy az anyaországban nagyobb szükség van a tudásom átadására. Akkor már a családom is Pápán élt, s a zenetanár édesanyám szerzett nekem munkát egy helyi iskolában. Emellett az ő vidéki kollégái megkértek rá, hogy tanítsam angolra a gyermekeiket. Egy éven át heti két alkalommal jártam ki egy Pápa melletti településre. Akkor tudatosult bennem, hogy milyen nagyszerű kis létszámú csoportokban nyelvet oktatni gyerekeknek.

 

‒ Kárpátalján születtél, Magyarországon tanultál, Münchenben éltél. Végül visszatértél a szülőföldedre. Mi történt, hogy ezt a döntést hoztad meg?

‒ Megismerkedtem egy kárpátaljai fiatalemberrel, Sándorral, s hamarosan összeházasodtunk. A férjem Kárpátalján akart élni, én Magyarországon. Hosszas imádkozás, gondolkodás után úgy éreztem, ‒ noha sohasem akartam visszajönni Kárpátaljára ‒ hogy kettőnk közül én vagyok az, aki kisebb áldozatot hoz, ha a másik fél akaratát teljesíti.

Így kerültem Sándor szülővárosába, Beregszászba, ahol azóta is él a családunk: a férjem és a három gyermekünk.

 

‒ Hogyan tudtál visszailleszkedni a kárpátaljai életmódba?

‒ Nem volt egyszerű, ám sok segítséget kaptam. Egy nagyon kedves ismerősöm, Váradi Natália, a beregszászi Rákóczi-főiskola tanára felkért, hogy vezessek angol nyelvtanfolyamot nyelvvizsga előtt álló fiataloknak. Emellett tanító szakon is oktattam angolt.

 

‒ Aztán megszülettek a gyermekeitek…

‒ Igen. Sorba érkeztek a gyermekeink, s így közel tíz évet töltöttem el otthon főállású anyaként. Ezekben az években is hasznát láttam a nyelvtudásomnak. Fordítóként dolgoztam. Ezt a munkát a gyerekek mellett, otthon végeztem. Ez is megerősített abban a gondolatban, hogy a nyelvtudás bárhol, bármikor jó szolgálatot tehet. Ezért is szeretném minél többeknek átadni a nyelvek ismeretének képességét.

 

‒ Korábban inkább felnőtteket oktattál. Honnan eredt az ötlet, hogy gyerekeknek taníts nyelveket?

‒ Talán a saját gyermekeimen keresztül érlelődött meg bennem az elhatározás. Őket tanítgatva értettem meg, hogy milyen sok sikerélményben lehet részünk, ha gyermekekkel foglalkozunk.

 

‒ Kikkel foglalkoztál először?

‒ Két évvel ezelőtt jöttek hozzám az első beregszászi tanítványok. A legkisebbek első osztályosak voltak. Aztán lassan egyre több gyermeket írattak be hozzám a szüleik.

 

‒ Miben volt más az általad vezetett nyelvóra, mint az iskolai?

‒ Ahogy már említettem, Kárpátalján az iskolai nyelvoktatás kötött. A pedagógusok kénytelenek ragaszkodni az előírt tananyaghoz, s azokhoz a könyvekhez, amelyeket az Oktatási Minisztérium engedélyez. Az itteni módszertan nem teszi lehetővé, hogy a pedagógusok figyelembe vegyék a tanulók képességeit.

Én teljesen más módon oktatok. Fontosnak tartom, hogy a gyermek felszabadultan vegyen részt az órán. Éppen ezért játékosan, a logikai gondolkodást igénybe véve tartom az órákat. Házi feladatot sem adok, a gyerekek már az órán elsajátítják a szavakat.

Nagy segítségemre vannak ebben azok a hanganyagok, tankönyvek és munkafüzetek, amelyeket használok.

 

‒ Melyek ezek?

‒ Az angol nyelvnél az Oxford című sorozatot használom, németnél a Hueber Verlag könyveket. Ezeket itt, Ukrajnában rendelem meg. Az ukrán nyelvnél jelenleg nincs olyan tananyag, amely alkalmas lenne kisgyerekek oktatására. A magyar nyelv tanítására pedig a MagyarOK tankönyvcsaládot tudom ajánlani.

 

‒ Gondolom, ezek nem túl olcsó könyvek.

‒ Nem bizony. Korábban a szülők kénytelenek voltak megvenni ezeket a könyveket a gyermekeiknek. Nemrég azonban sikeresen pályáztam a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. külhoni fiatal vállalkozóknak szóló kiírására. Az ott nyert összegből tudtam egy saját nyelviskolát elindítani, mely a Start nyelvközpont nevet viseli. Egy termet bérelek Beregszászban, melyet sikerült felszerelnem interaktív táblával, kivetítővel és egyéb eszközökkel. Emellett megvásárolhattam azokat a könyveket, amelyekből egy-egy csoport tanul az órákon.

 

‒ Miben fejlődtél még ezen kívül?

‒ Az elmúlt években azt is észrevettem, hogy nem egyszerű azoknak a gyermekeknek, akik vidékről járnak be az órákra. Úgy döntöttem, hogy a Beregszász környéki falvakban is indítok egy-egy csoportot. Ma már jelen vagyunk Benében, Mezőgecsében és Nagybaktán. A helyi iskolaigazgatók, óvodavezetők és polgármesterek igen készségesek voltak az oktatás megszervezésében.

 

‒ Ki jár ezekre a településekre nyelvet oktatni?

‒ Egyedül már nem vállalhattam el a vidéki órákat, ezért nyelvszakos kollégákat vettem fel. Olyan szakembereket kerestem, akik hajlandóak az általam képviselt módszert alkalmazni. Azt vettem észre, hogy az iskolai oktatásba is becsempésznek egy-egy elemet a nyelviskolából.

 

‒ Melyik nyelveket lehet most a nyelvközpontban megtanulni?

‒ Angolt, németet, ukránt és magyart. Jelenleg száz tanítványa van a nyelvközpontnak. Öt és tizenkét év közötti, nyolcfős csoportokat vezetünk. A www.startbereg.com.ua oldalon lehet tájékozódni rólunk.

 

‒ Vannak reménytelen esetek a nyelvtanulásban?

‒ Nem hiszem. Azt vallom, hogy mindenki képes elsajátítani egy idegen nyelvet. Előfordult, hogy a szülő azzal az állítással hozta hozzám a gyermekét, hogy annak rosszul megy a nyelvtanulás. Ma az egyik legügyesebb tanítványom az illető. Ugyanakkor az is igaz, hogy minél kisebb a gyermek, annál fogékonyabb a nyelvtanulásra. Mezőgecsében éppen ezért óvodai csoportunk van.

 

 ‒ Minden okod meg van arra, hogy elégedett légy a nyelviskoláddal. Mégsem dőlsz hátra.

‒ Vannak még terveim. Szeretnék tovább terjeszkedni, s még több településre eljutni. Mindezt úgy szeretném megvalósítani, hogy közben megtartsam a nyelviskola színvonalát is.

 

‒ Isten áldását kívánom mindehhez!

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma