Mesterségem címere: tornatanár és edző
Napközben tornaórákat tart, délután aikido edzéseket vezet. Hétvégente fejleszti önmagát és családjával foglalkozik. Minden gyerek odavan érte, szabadideje pedig szinte nincs. Ismerjük meg a császlóci születésű Kuhta Gergő tornatárt és edzőt.
– Hogyan indultál a sport felé?
̶ Az egész 10-11 éves koromban kezdődött, akkor írattak be a szüleim aikidóra, hogy többet mozogjak, mert eléggé duci és lusta voltam. Az elején nem igazán tetszett, de nem volt más választásom. Utána, 13-14 éves koromban rájöttem, hogy a sport jó dolog. Akkor elkezdtem az edzésekkel komolyabban foglalkozni. Tizenhét éves koromban a fekete öv megszerzése céljából kezdtem készülni a vizsgára.
– Mikor vezetted az első edzéseid?
– Amikor felvételiztem egyetemre testnevelő tanár szakra, sajnos úgy alakult, hogy az edzőm, akinél tanultam, meghalt autóbalesetben. A szövetségünk úgy döntött, hogy a kisebb csoportjait szétosztják az idősebb tanítványoknak, és én is kaptam egyet. Befejeztem az iskolát, felvételiztem, kaptam egy gyerekcsoportot, és így lettem edző. Utána pedig, egy év múlva nyitottam magamnak egy saját csoportot is. Első évfolyamon tanultam, és közben dolgoztam, akkor már volt két csoportom Ungváron.
– Hogyan kezdtél tornatanárként dolgozni?
– Tornatanárként 3. évfolyamos hallgatóként kezdtem dolgozni. Ekkor Ungváron a nyolcas iskolába mentem gyakorlatra. Már akkor megtetszett. Abban az időben tanárhiány volt, felajánlották nekem, hogy maradjak ott náluk, megbízásos alapon. Beleegyeztem, mert a tanulás mellett jól jött a plusz pénz. Februárban kezdtem, és majdnem év végéig ottmaradtam. Egy ismerősöm felajánlotta, hogy a magyar iskolában keresnek egy szakembert, aki beszél magyarul is. A nyolcas iskolában lejárt a szerződésem, nem tudtam, hogy mi lesz, ezért eljöttem ebbe az iskolába megbeszélésre. Az akkori igazgatónő rögtön lehetőséget adott kipróbálni magamat ebben az intézményben. Megtetszett nekem, és azóta az Ungvári Dayka Gábor Líceumban dolgozok. Ma már itt is vezetek aikido edzéseket.
– Ungváron kívül voltak-e tanítványaid?
– Mivel én császlóci vagyok, szerettem volna lehetőséget adni az ottani gyerekeknek is, hogy helyben tudjanak edzeni, és ne kelljen a városba beutazniuk. Ezt ebben a faluban szerettem volna megvalósítani, de az első évben nem sikerült, csak Kereknyén. Eleinte nagy volt az érdeklődés. Utána kicsit megcsappant a létszám, és tizenketten maradtak, de azok is császlóciak voltak. Kértem a polgármestert, hogy nyissuk meg a csoportot Császlócon. Sikerült az ottani klubban kezdenünk, majd átmentünk a spotkomplexumba. Idővel sajnos itt is megszűnt a csoport, mert a gyerekek felnőttek, elutaztak, és a komplexum fenntartása is kétséges volt. Végül nekem se volt több időm, mert Ungváron dolgoztam.
– Hogy néz ki egy napod?
– Reggel korán kelek, mert én viszem óvodába a gyereket, mivel a feleségemnek már hatra munkában kell lennie. Reggeltől délig tornát tanítok az iskolás gyerekeknek, délután pedig szakköröket vezetek. Jelenleg van 5 csoportom, megközelítőleg 30-40 tanítvánnyal. Most szeptembertől elkezdtem tanítani óvodás gyerekeket is. Számukra kedden és csütörtökön tartok foglalkozásokat. Hétfőn, szerdán és pénteken pedig van 3 csoportom, ahol először az első osztályos gyerekekkel foglalkozok, utána pedig jönnek a nagyobbak. Mivel sok érdeklődő volt, ezért kénytelen voltam felosztani őket két csoportra, hogy mindenkire elég figyelmet tudjak fordítani.
– Mivel foglalkozol szabadidődben?
– Az utóbbi 3-4 évben elkezdtem hobbiként jiu-jitsu sportággal is foglalkozni, így ezekre az edzésekre is elmegyek. Hétvégente pedig gyakran rendezünk aikido szemináriumot is, ahová több régi tanítványunk, akik már komolyabban nem foglalkoznak ezzel a sporttal, meglátogatnak minket. Idén az iskolában plusz feladatot is kaptam, osztályfőnök lettem. De ebben a szerepkörben sokat segítenek a kollégák.
– Mi a harcművészetek célja?
– Az lenne a cél, hogy a gyerekeket megtanítsuk fegyelemre. Különféle gyakorlatokat, mászásokat végzünk, amivel erősítik az ízületeket és az izmaikat. Valamint játszunk, miközben megtanulunk csapatban együtt dolgozni. Nagyon jó lenne, ha már kiskoruktól tudnák, hogy veszíteni se mindig a legrosszabb. Erre is tanít a harcművészet. Azt veszem észre, hogy minél tovább, annál nehezebben dolgozzák fel a gyerekek a kudarcot. Ezért most megpróbálok odafigyelni arra, hogy megtanítsam őket, hogy ez csak egy játék. Az aikido megálmodója nem hagyta, hogy legyenek aikido versenyek.
– Miért nem lehetnek versenyek ebben a sportágban?
– Balesetveszélyes lenne az, hogyha valaki valakinek megpróbálná a fejét vagy a kezét kicsavarni. Ezért az aikido az a sportág, ahol te önmagaddal küzdesz leginkább. Fehér, sárga, narancssárga övek vannak. Ezek különböző szinteket jelentenek. Minden egyes övre elő vannak írva bizonyos fogások. Ha ő ezt elsajátítja, vizsgázik, és megy a következő szintre. A legmagasabb szint a fekete öv.
– Miben különbözik az aikido és a jiu-jitsu?
̶ A jiu-jitsu inkább küzdősportra, birkózásra emlékeztet. Ebben a harcban földre kell teperni a partneredet, és olyan fogást találni rajta, hogy feladja. Megtanulod legyőzni önmagad, és mást is. Ebben a sportágban rendeznek versenyeket is. Ennek két típusa van, az egyiket hagyományos kimonóban vívják, a másikat pedig rövidnadrágban és pólóban. Ez kicsit nehezebb, mert így nem könnyű leteperni az ellenfelet.
– Melyik tevékenységet kedveled legjobban?
– Szerintem egyformán szeretem mindet. A gyerekekkel könnyen szót értek. Ritka az, hogy valakinek rossz jegye van, vagy nem teljesít. Az alsósokkal nagyon élvezem az aikido foglalkozást, mert nekik szinte látom a tüzet a szemükben, amikor én vagyok a példaképük, és ők igyekeznek mindent lemásolni, és úgy csinálni, ahogy én mondom. Ez jólesik nekem mint edzőnek, és még jobban inspirál arra, hogy én is jobban eddzek, hogy jó példakép legyek számukra.
Gyöngyössy Tibor