Nagycsaládok Kárpátalján: a Csok család

Szerző: | 2020.08.22., 16:01 | Nagycsaládosok Kárpátalján

„Isten minden időben mellettünk volt és van. Mindig megadja, amire szükségünk van, és megóv attól, amire nincs. De a legfontosabb, amit adott: bennünket egymásnak és a gyerekeinket nekünk” – vallja a háromgyermekes édesanya, Csok Boldog Anna.

Az asztélyi Csok házaspár, Dávid és Anna nyolc éve él boldog házasságban. Három gyermeket nevelnek.

Megismerkedésről, házasságról, gyermeknevelésről beszélgettünk.

Ismerjük meg őket!

– Mit tudhatunk rólatok?

Anikó: – Tiszaújhelyben születtem. Az öcsémmel ketten vagyunk testvérek. Tízéves voltam, amikor a szüleim elváltak és édesanyámmal átköltöztünk Tiszaújlakra a nagymamámhoz. Édesanyám közgazdász végzettséget szerzett az egyetemen. Előbb a tiszaújlaki cipőgyárban, majd a helyi boltokban dolgozott. Én Tiszaújlakon fejeztem be az általános iskolát, majd a Tiszapéterfalvi Református Líceum tanulója lettem. Az érettségit követően a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vallástanár szakán tanultam tovább. Úgy terveztem, hogy az egyetem befejezése után hazajövök.

Dávid: – Tősgyökeres asztélyi vagyok. Nekem egy bátyám van. Édesapám raktáros és beszerző volt, édesanyám egy beregszászi iskolában tanított. Itt jártam óvodába, elemi iskolába. Innen a Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskolába kerültem. Az érettségit követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán végeztem el a kertészmérnöki szakot.

– Hol helyezkedtél el?

Dávid: – A Nagyberegi Református Líceumban vállaltam nevelőtanári munkát. Négy éven át dolgoztam ott, majd egy évet önkénteskedtem az Egyesült Államokban. Mentális betegekkel foglalkozó terápiás farmra kerültem. Nagyon sok hitélményben volt ott részem. Miután hazatértem, elhatároztam, a kertészmérnöki szakon tanultakat gyakorlatban is megvalósítom. Nagyratörő terveim voltak. Kipróbáltam az állattartást és a növénytermesztést is, ám csakhamar be kellett látnom, hogy ebből nem tudok megélni. Két év után felhagytam a mezőgazdasággal.

– Mikor találkoztatok egymással először?

Anikó: – A líceumba jártam, amikor egy ott tartott csendes hétvégén találkoztunk. Egy csoportba kerültünk. Aztán egy imalánc is összekötött bennünket. A későbbiekben gyakran összefutottunk református alkalmakon. Olyankor mindig érdeklődtünk a másik élete, hogyléte iránt. Évekkel később, 2010-ben fordult komolyra a kapcsolatunk. Akkor fejeztem be az alapképzést az egyetemen, még két év volt hátra a tanulásomból. Dávid pedig akkor utazott el az Egyesült Államokba. Interneten keresztül tartottuk egymással a kapcsolatot.

– Hogyan alakult a továbbiakban a kapcsolatotok?

Anikó: – 2012-ben összeházasodtunk. Asztélyba, Dávid szülői házába költöztünk. Utolsó éves voltam az egyetemen. Akkor már kevés órára kellett bejárnom, sok időt tudtam itthon tölteni. Itt írtam meg a szakdolgozatomat is. A diploma megszerzése után nevelőtanári és vallástanári munkát kaptam a Nagyberegi Református Líceumban.

Flóra

– Mennyire volt nehéz beilleszkedned Asztélyban?

Anikó: – Mindig is könnyen alkalmazkodtam. Mára már szinte az egész falut megismertem. A gyülekezet is barátságos. Szeretek itt lakni. Nem szívesen hagynám it Asztélyt.

Dávid: – Nekem mindig is az volt az álmom, hogy a gyermekeim is Asztélyban nőjenek fel. Megtapasztalhatják a falusi élet minden előnyét. A kertben mindig van gyümölcs. Háziállatokat is tarthatunk. Központi helyen lakunk. Közel van az óvoda, az iskola, a játszótér és a templom is.

– Megházasodtatok, letelepedtetek. Hogyan gyarapodott a családotok?

Dávid: – Amikor összeházasodtunk, elhatároztuk, hogy nagycsaládosok leszünk.

Dávid és Flóra

Anikó: – 2014 szeptemberében született meg első gyermekünk, Flóra. Őt követte 2016 januárjában Dávid. A legkisebb családtag, Dániel 2020 januárjában jött a világra.

Dávid: – Ha Isten is úgy akarja és lesz hozzá erőnk, szeretnénk majd még egy gyermeket vállalni.

– Hol születtek a gyerekek?

Anikó: – Fehérgyarmaton. Ezt még a házasságunk kezdetén megbeszéltük. Flóra előtt elvesztettünk egy babát, emiatt sokat izgultam a várandósságok alatt. Fehérgyarmaton a kórházban jó élményeim voltak.

– Kinek a segítségére számíthattok a gyermeknevelésben?

Dávid: – Édesanyám velünk él, sokat támogat bennünket. Már nyugdíjba vonult, így tud segíteni a háztartásban és a gyerekekkel is.

Anikó: – Édesanyám külföldön dolgozik, ha itthon van, őrá is számíthatunk.

– Mennyiben változott meg az életetek Dani születése óta?

Dani

Anikó: – Nem Dani érkezése borította fel az eddigi életünket, hanem a karantén. Januártól kezdve alig jártak óvodába a gyerekek. Annyira hozzám szoktak az elmúlt hónapok alatt, hogy nehéz lesz ismét visszaszoktatni őket az óvodába, illetve iskolába. Nehézséget jelent a határzár is. Danit védőoltásra kellene vinnünk Magyarországra, a nagyoknál is szükség lenne vizsgálatokra. Már kétszer módosítottunk az orvosnál időpontot. Emellett Dávid munkájára is hatással van a karantén.

– Dávid, miután felhagytál a mezőgazdasággal, mivel foglalkoztál?

Dávid: – Anikó épp Dáviddal volt akkoriban várandós. Ez egybeesett a katonai sorozások idejével. Miután megtudtam, hogy én is számíthatok behívóra, elmentem Magyarországra. Hat héten át dolgoztam ott. Először napszámos voltam az egyik határmenti faluban, majd egy martonvásári gyümölcsösben kertészkedtem. A gazda felfogadott volna hosszabb távra is. Ám Anikóval megbeszéltük, hogy nem fogok hosszú hetekre külföldi munkát vállalni. Abban maradtunk, hogy csak ott helyezkedem el, ahonnan minden nap haza tudok jönni.

– Mivel keresed a kenyeret azóta?

Dávid: – Később még többször visszamentem a gyümölcsösbe dolgozni. Azt követően egy tarpai csomagolóüzemben kaptam munkát. Onnan átkerültem egy vásárosnaményi bútorüzembe. Harmadik éve pedig egy másik naményi vállalkozónál dolgozom. Gyümölcstermesztéssel és pálinkafőzéssel foglalkozunk. Az utazást is meg tudtuk szervezni: kaptam egy szolgálati kocsit.

– Anikó említette, hogy a karantén bevezetése befolyásolta a te munkavégzésed is.

Dávid: – Márciustól volt egy három és fél hónapos kényszerszabadságom. Aztán alighogy visszamentünk dolgozni, jött az újabb szigorítás. Augusztus 1-től ismét itthon vagyok.

Anikó: – A családi is megérzi a kereset hiányát.

– Anikó, te dolgoztál a gyermekek születése között?

Anikó: – Amikor Flóra betöltötte a harmadik évet, visszamentem a líceumba félállásban dolgozni. Ott is voltam egészen addig, míg szülési szabadságra nem mentem Danival.

– Beszéljünk a gyerekekről is!

Anikó: – Flórában magamat látom. Szereti, ha figyelnek rá. Kreatív, ügyesen rajzol, fest. Idén kezdi meg az asztélyi iskolában az első osztályt. Eddig nagyon várta a szeptembert, most kezd kicsit izgulni.

Dávid: – Okos kislány, de könnyen befolyásolható. Emiatt féltem.

– Milyennek látjátok Dávidot?

Dávid: – Dávid őszinte fiú. Könnyen barátkozik, hamar megszeretteti magát. Talpig ember. Érdekli a sport, a szerelés, a munka.

– Dani?

Anikó: – Nyugodt baba. A testvérei nagyon várták a születését. A nevét Dávid fiunk választotta.

– Hogy látjátok a jövőt?

Dávid: – Gyakran felteszik nekünk a kérdést, hogy miért nem költözünk át Magyarországra. Erre azt szoktam válaszolni, hogy ameddig az ukrán állam engedi, hogy magyarként Kárpátalján éljünk, s ameddig a Jóisten itt tart bennünket, addig maradunk.

Anikó: – Áldottnak érezzük magunkat. Az együtt töltött 10 évünk alatt mindig megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyedül. Isten minden időben mellettünk volt és van. Mindig megadja, amire szükségünk van, és megóv attól, amire nincs. De a legfontosabb, amit adott: bennünket egymásnak és a gyerekeinket nekünk.

– Isten áldja meg a családotokat! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This