Nagycsaládok Kárpátalján: a Jáger család

 

Beregszászban jártam a Jáger családnál. György (Gyuri) és Jaroszlava (Szlava) négy gyermeket vállalt.

Velük beszélgettem.

 

– Meséljenek magukról!

Szlava: – Az Ilosvai járásban születtem, kétévesen a családunk átköltözött Beregszászba. Még kisgyermek voltam, amikor az édesapám elhagyta a családot. Akkorra már megszületett a húgom és az öcsém. Nekem kellett segítenem édesanyámnak. Óvodába vittem a testvéreimet, mostam, főztem. Később édesanyám ismét férjhez ment, s született még egy lánya.

A Beregszászi 5. számú Középiskolában tanultam. Az érettségit követően rögtön munkába álltam, hogy segítsek a család fenntartásában.

Először a beregszászi rádiógyárban helyezkedtem el, majd annak megszűnése után előbb egy óvodában, később a helyi kábelgyárban kaptam állást. Jelenleg bolti eladóként dolgozom.

 

– Gyuri, ön honnan származik?

Gyuri: – Beregszászban születtem és nőttem fel. A Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában szereztem érettségi bizonyítványt. Ezt követően besoroztak, két évet szolgáltam a Herszoni területen. Miután hazajöttem, a városháza alkalmazott szobafestő-mázolóként.

21 éves voltam, amikor megismerkedtem Jaroszlavával.

– Mennyi ideig tartott az udvarlás időszaka?

Szlava: – Szűk egy esztendeig jártunk együtt, s össze is házasodtunk. Hagyományos, sátoros lakodalmat tartottunk. Összegyűlt az egész rokonság, két napig mulattunk.

 

– Hol telepedtek le?

Szlava: – Az én családomhoz költöztünk, ám önálló lakrészt kaptunk. Az első perctől kezdve külön háztartást vezettem. Eleinte sok gondot okozott a főzés. Mi édesanyámmal ukrán ételeket készítettünk, a férjemék magyar konyhát vezettek. Idővel azonban sikerült mind a két ízvilágot elsajátítanom. Ma már leginkább azt főzöm, amit a gyerekek kérnek, és szívesen fogyasztanak.

– S akkor el is jutottunk a gyerekekhez. Amikor összeházasodtak, hány gyermeket terveztek?

Szlava: – Igazából nem határoztuk meg, hogy hány fős legyen a családunk. Amikor összeházasodtunk, rögtön akartunk gyereket. Ám olyan egészségügyi problémáim adódtak, amelyek miatt elhúzódott a gyermekvállalás. Négy év házasság után született meg Krisztina lányunk, aki most 19 éves. Őt követte öt év múlva Gyuri fiúnk. Utána nem is terveztünk újabb babát.

Meglepődtünk, amikor hat évvel ezelőtt kiderült, hogy ismét állapotos vagyok. A férjem azzal nyugtatott, hogy ahol két gyermeket fel tudnak nevelni, ott egy harmadik sem lehet akadály. Így született meg Vanessza.

 

– S vele még nem ért véget a családgyarapítás…

Szlava: – Kétéves volt Vanessza, amikor beteg lettem. Lefogytam, nem tudtam enni, gyenge voltam. A nőgyógyászom tumorra gyanakodott. Az ultrahangos vizsgálaton azonban megállapították, hogy egy újabb élet növekszik a szívem alatt.

– Hogy fogadták a hírt?

Szlava: – Egyfelől megkönnyebbültünk, hogy nincs daganatom, másfelől viszont megijedtünk. A család reakciójától is tartottunk. Aztán megérkezett Dominika, akit csak „csípőspaprikának” becézünk, ugyanis ő egy életrevaló, karakán természetű kislány. Bizonyosan el is kényeztettük.

 

– Hogy telnek a hétköznapok?

Szlava: – A felnőttek dolgoznak, a gyerekek iskolában, óvodában vannak. Ahogy már említettem, én is egy beregszászi boltban vállaltam eladói munkát.

Gyuri: – Jómagam Magyarországon, Beregsurányban dolgozom. Belső építési munkákat végzek megrendelésre, valamint gyümölcsfametszést is elvállalok. Korán reggel elmegyek itthonról és késő este érkezem haza. Emellett állatokat tartunk. Gyuri fiúnk sokat segít a gondozásukban.

Szlava: – Krisztinának cukrász végzettsége van, de nem akart a szakmájában elhelyezkedni. Jelenleg ő is eladóként dolgozik egy beregszászi boltban. A szabadidejét pedig a barátjával tölti.

Gyuri a Beregszászi 1. számú Középiskola kilencedik osztályába jár. Az a terve, hogy érettségi után villanyszerelőnek tanul. Munkácson van is erre lehetősége. Otthon is állandóan szerel, barkácsol. Féltem is emiatt.

A két kisebbik gyermekünk még óvodás. Vanessza ősszel kezdi meg az iskolai tanulmányait. Már beírattuk a Kossuth Kközépiskolába.

– Érdekesnek találom, hogy Gyuri fiúk ukrán tannyelvű iskolába jár, míg Vanesszát már magyar oktatási intézménybe adták. Mi ennek az oka?

Szlava: – Amikor Krisztina megszületett, még édesanyámnál éltünk. Mivel ő ukrán anyanyelvű, Krisztina is jól megtanult ukránul. Őt akkoriban magyar iskolába írattuk. Gyuri esetében más volt a helyzet. Már egész jól tudott ukránul, amikor átköltöztünk a másik nagymamához, akivel viszont csak magyarul lehetett beszélgetni. Szerettük volna, ha Gyurinak sem lenne majd gondja az államnyelvvel, ezért döntöttünk ukrán tannyelvű iskola mellett.

A két kisebbik gyermekünk viszont egyáltalán nem beszél ukránul. Hiába próbáltam őket tanítani, nem engedték. Ezért választottunk Vanesszának magyar oktatási intézményt.

 

– Sokat dolgoznak. Van segítségük?

Szlava: – Miután Gyuri édesapja meghalt, átköltöztünk az édesanyjához. Őrá mindig számíthatunk. Segít a ház körüli teendőkben és a gyermekek felügyeletében. A családunk is összetartó. Minden ünnepet, családi eseményt együtt tartunk meg. Gyuri testvére a családjával velünk szemben lakik, mindent tudunk egymásról.

 

– Mennyire van lehetőségük pihenni, kikapcsolódni?

Szlava: – Kevés szabadidőnk van. Ünnepnapnak számít, ha otthon van mindenki. Olyankor igyekszünk játszani a gyerekekkel, jókat főzünk.

Gyuri: – Pedig a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesülettől rendszeresen kapunk meghívót gyermekprogramokra, kirándulásokra. Ám tavaly sem tudtunk részt venni rajtuk.

 

– Milyen terveik vannak?

Szlava: – Egyre nehezebb a megélhetés Kárpátalján. A gyerekek nőnek, több a kiadás, a házban is mindig van mit felújítani, fejleszteni.

Ezen kívül egészségügyi gond is adódott a családban. Vanessza szemével probléma van, most Munkácsra hordjuk kezelésre. A szemorvos szerint jövőre meg kell műteni. Nálunk nincs társadalombiztosítás, a kezelés és a műtét költségét nekünk kell majd előteremteni.

Eddig elég volt az az összeg, amelyet a férjem itt a határ közelében megkeresett. Ám most arra kényszerülünk, hogy Gyuri olyan munkát vállaljon Magyarországon, amely többet fizet. Ez viszont azzal jár, hogy havonta egyszer tud hazajönni a családhoz. Nem örülünk ennek a döntésnek, de nincs más választásunk.

 

– Sok erőt kívánok a családnak! Köszönöm a beszélgetést!

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma