Nagycsaládok Kárpátalján: a Tihor család

„Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik” – mondta egykor Weöres Sándor. Úgy érzem, hogy a salánki Tihor családban az édesanya, Beáta tölti be a kályha szerepét. Ő az, aki összefogja a szeretteit, gondoskodik róluk és aggódik értük. Nincs könnyű feladata, hiszen férje, Gábor Budapesten vállalt munkát, hogy előteremtse a család kenyerét.

Házasságuk eddigi 11 éve alatt csak nagyon rövid időt tudtak együtt tölteni, igaz, annak minden percét értékelték és megbecsülték. A család együttlétéért készek változtatni, de még nem tudják, melyik utat válasszák.

Minderről Beátával a salánki otthonukban beszélgettem.

 

– Mi tudhatunk rólad?

– Tiszakeresztúri származású vagyok. A húgommal ketten vagyunk testvérek. A szüleink viszont nagycsaládosak voltak. Mindketten a helyi kolhozban dolgoztak. Miután az megszűnt, édesapám a keresztúri konzervgyárban helyezkedett el szerelőként, emellett kútfúrással is foglalkozott.

Édesapám nyolc éve váratlanul elhunyt. A második unokája születését még megélte. Szoros volt a kapcsolatunk, a mai napig fáj a hiánya.

 

– Hogyan telt a gyermekkorod?

– A helyi általános iskola elvégzése után a magyar tannyelvű Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskolában szereztem érettségi bizonyítványt. Ezt követően felszolgálónak tanultam a Beregszászi 11. Számú Szakközépiskolában. Az egyéves képzés után egy tiszakeresztúri boltban helyezkedtem el.

 

– Mikor ismerkedtél meg a pároddal?

– A verbőci diszkóban ismerkedtünk meg. 18 éves voltam akkor. Édesapámék szigorúak voltak, korábban nem engedtek el szórakozóhelyre. Később is sokat aggódtak értem. Én is hasonló természetű vagyok, mint ők, sokat izgulok a gyermekeinkért.

 

– Mesélj a férjedről!

– Gabi salánki születésű. Neki egy öccse van. Salánkon járt iskolába, majd besorozták katonának. Rendőrnek készült, de abbahagyta a tanulást. Később menedzsmentet tanult, de azt sem fejezte be. Inkább elment Magyarországra, ahol ácsmunkát vállalt. Amikor megismerkedtünk, már akkor is ott dolgozott.

 

– Mennyi ideig udvarolt?

– Hét hónap udvarlás után, 2008-ban vett feleségül.

 

– Hol kezdtétek meg a közös életet?

– Salánkra költöztünk. Az első évben sokat sírtam, mert nem ismertem itt senkit. Utána megszoktam. Ma már szeretek Salánkon élni. Közel van az óvoda, iskola, a bolt. Autóval pedig könnyen eljutok édesanyámhoz Tiszakeresztúrba.

 

– Összeházasodtatok, letelepedtetek. Mikor születtek meg a gyerekek?

– Két gyermeket terveztünk. Noel 2009-ben jött a világra. Ikerterhesség volt, de csak Noel maradt életben.

Abban az évben itthon vállalt munkát a férjem, hogy velünk legyen. Viszont hamarosan ismét külföldön – Csehországban, Oroszországban, Szlovákiában, Magyarországon – dolgozott.

– Hogyan élted meg, hogy egyedül maradtál itthon egy csecsemővel?

– Megviselt. Szerencsére Noel nagyon jó baba volt. Az öccse, Zsombor is hasonlóan jó természetű volt kiskorában. Ő 2011-ben jött a világra. A húguk, Petra pedig 2017-ben érkezett a családba. Igazi csoda volt a születése. A várandósság alatt sok probléma adódott, nem egyszer úgy tűnt, hogy nem marad meg a magzat. Végül néhány héttel korábban, de teljesen egészségesen jött a világra a kislányunk. Mivel sokat imádkoztam a Szűzanyához, a második neve Mária lett.

 

– Hol kereszteltétek meg a gyerekeket?

– A salánki görögkatolikus templomban. Református voltam, de amikor férjhez mentem, a görögkatolikus sógornőmmel kezdtem el templomba járni.

Négy évvel ezelőtt jutottam el először Máriapócsra. Miután hazajöttem, megbérmálkoztam, s azóta a görögkatolikus közösséghez tartozom. Idén is részt vettem a máriapócsi gyalogos zarándoklaton.

 

– Beszéljünk a gyerekekről is!

– Noel tízéves. Sokáig nagyon anyás volt, mostanában inkább az édesapja társaságát keresi. A karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tanulója szeptembertől. Több hasonló korú salánki diákja van a líceumnak, akiket reggelente iskolásbusz visz el Karácsfalvára, délután pedig hazahozza őket. Jól tanul, egyedül az ukrán nyelvvel van gondja.

Miután majd elérik a hetedik osztályt, beköltöznek a kollégiumba. Már előre félek attól az időszaktól. Nehezen engedem majd el.

Ugyanakkor nagyon örülünk annak a lehetőségnek, hogy a líceumban tanulhat. Úgy gondoljuk, hogy ott jobban odafigyelnek a gyerekekre, motiválják őket a tanulásban és a helyes viselkedésben.

 

– Zsombor és Petra?

– Amilyen csendes kisbaba volt Zsombor, olyan eleven most. Nagyon anyás. Állandóan a szoknyám mellett van. Sok figyelmet, törődést igényel.

 

– Merre van most a férjed?

– Gabi jelenleg épp itthon van, de hamarosan visszautazik Magyarországra. Igyekszik háromhetente hazajönni. A lányunk nagyon apás, szinte rajong érte. Egyre nehezebben éljük meg a férjem távollétét. Nekünk „csak” ő hiányzik, neki viszont az egész család. Nem volt itthon, amikor Petra elindult, amikor megszólalt. Pedig a lányunk hamarabb mondta, hogy apa, mint azt, hogy anya.

 

– Hogyan tudtok pihenni, ha együtt az egész család?

– Elmegyünk pizzázni vagy kirándulunk a barátokkal. Legutóbb a Nyíregyházi Állatparkban töltöttünk el együtt egy tartalmas napot. Ezen kívül az egyházközségben is vannak olyan programok – csigacsinálás, nyalókakészítés –, amelyeken ki tudok kapcsolódni és ahol hasznosnak érezhetem magam. Most épp játszótérre gyűjtünk az asszonyokkal. A tisztelendő úr felesége, Viktória asszony is megerősített abban, hogy édesanyaként nagyon is hasznos vagyok. Ő volt az, aki a harmadik gyermek vállalására is biztatott.

– Említetted, hogy egyre inkább megvisel benneteket a férjed távolléte.

– Így van. Sokat gondolkodtunk a megoldáson. Két lehetőség közül választhatunk: az egész család átköltözik Magyarországra, vagy Gabi itthon vállal munkát.

 

– Melyiknek örülnél jobban?

– Rövidtávon jobb lenne, ha Gabi itthon dolgozna. Hosszú távon viszont lehet, hogy jobban járnánk, ha az anyaországban telepednénk le. Ahogy nőnek a gyermekeink, egyre inkább ott lesz majd lehetőségük tanulni, munkát vállalni. Szeretném, ha megadatna nekik az, ami nekem kimaradt az életemből. Azt viszont nem tudom, hogy mennyire tudnék beilleszkedni egy új környezetben.

 

– Aggódó természetű vagy?

– Igen. A gyerekek egészsége, tanulása, előmenetele sok idegeskedéssel jár. Emellett nehéz, hogy mindezt egyedül kell hordoznom. Gabinak sem könnyű, hiszen ő a kenyérkereső a családban.

 

– Nehéz döntések előtt álltok. Sok erőt és Isten áldását kívánom a családnak!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma