Ukrajna több megyéjében szünetel az áramszolgáltatás
Oroszország egy nap alatt az egyik legnagyobb kombinált támadást hajtotta végre.
Oroszország egy nap alatt az egyik legnagyobb kombinált támadást hajtotta végre.
Szinte lehetetlenné vált az áram- és hőszolgáltatás helyreállítása a fővárosban.
Kijevben 472 panelház maradt fűtés nélkül.
A villamoshálózat elleni támadásokban érintett összes megyében folynak a helyreállítási munkálatok.
Arra kérnek minden fogyasztót, hogy takarékosan használják az áramot.
Előreláthatólag mintegy 10-11 órányi áramkimaradással számolhatunk.
Az ukrán polgármester szombaton elmondta azt is, hogy a vízellátást teljesen helyreállították.
Moszkva biztosítja majd a luhanszki szakadár terület áramellátását, miután Kijev fizetési elmaradásra hivatkozva leállította az odairányuló villamosenergia-szállítást – jelentette be Borisz Grizlov, Oroszországnak a kelet-ukrajnai válság rendezéséről egyeztető összekötő csoportban ülő képviselője az Interfax hírügynökség keddi jelentése szerint.
A Kárpátalja megyei áramszolgáltató villanylopás gyanúja miatt korlátozta az áramszolgáltatást az ungvári krasznodonci piacon – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A kelet-ukrajnai szakadárok heves tüzérségi támadása következtében megszakadt az áramellátás Luhanszk megye egész területén, az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területeken egyaránt – közölte csütörtökön Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó.
End of content
End of content