Nacsa Lőrinc: fontos számunkra, hogy minél több gyermek eljusson az Erzsébet-táborokba
A nyár vége még inkább a határon túli fiatalokról szól, hiszen a táborban jelen vannak kárpátaljai gyerekek a háború sújtotta régióból.
A nyár vége még inkább a határon túli fiatalokról szól, hiszen a táborban jelen vannak kárpátaljai gyerekek a háború sújtotta régióból.
A zánkai és fonyódligeti táborokba mintegy 700 intézményből érkeztek csoportok.
Az Erzsébet-táborok több mint 30 milliárd forintos állami támogatásból újultak meg.
2019-ben újra itt a lehetőség kreatív alkotások által megmutatni a táborok során szerzett élményeket. #KREATÍV (hasthag kreatív) néven az Erzsébet Táborokat szervező és megvalósító Erzsébet Alapítvány pályázati felhívást hirdet 3 kategóriában. A felhívásra készült alkotásokat postai, valamint elektronikus úton lehet beküldeni az Adatlap és adatvédelmi nyilatkozattal együtt, egészen 2019. november 8., 23 óra 59 percig!
Az Erzsébet-táborok minden turnusában azokkal a hivatásokkal ismerkedhetnek meg a táborozók, amelyek biztonságukat szolgálják – mondta a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos szerdán a zánkai Erzsébet-táborban.
Repülőcirkusz című előadással zárják a nyaralást az idén az Erzsébet-táborok lakói. Hat pénteken át, alkalmanként több mint ezren vesznek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásán.
Elkezdődtek az Erzsébet-táborok, idén nyáron mintegy harmincezer gyermek nyaralhat Zánkán – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
Idén először minden táborozó térítésmentesen utazhat vonattal a zánkai Erzsébet-tábori nyaralásra és onnan a haza június 16. és augusztus 30. között – közölte csütörtökön az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-vel.
Évente mintegy 130 ezer gyerek vehet részt jelképes összegért vagy térítésmentesen az országszerte működő Erzsébet-táborokban, amelyek közül a zalaszabari gyógyulótáborokban eddig kétezer gyerek tölthette tartalmasan az idejét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Zalaszabarban.
Már lehet jelentkezni a tavaszi és nyári ottalvós Erzsébet-táborokba, amelyekbe 20-150 fős csoportokat várnak – közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szerdán az MTI-vel.
End of content
End of content