Évente 130 ezer gyerek vesz részt az Erzsébet-táborokban

Évente mintegy 130 ezer gyerek vehet részt jelképes összegért vagy térítésmentesen az országszerte működő Erzsébet-táborokban, amelyek közül a zalaszabari gyógyulótáborokban eddig kétezer gyerek tölthette tartalmasan az idejét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Zalaszabarban.

Novák Katalin a Holnapocska Tábor fennállásának tizedik évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen azt mondta: ahol beteg gyerekeket nevelnek, ott nem egyszerű megoldani, hogy biztonságban töltsék a nyári szünetet, olyan helyen, ahol megfelelő egészségügyi ellátást is tudnak biztosítani számukra.

A Szabadics házaspár által tíz évvel ezelőtt létrehozott zalai táborban eddig háromezer, betegséggel élő vagy gyógyulófélben lévő gyereknek tudtak olyan lehetőséget biztosítani, amivel a gyerek és a szülő is „félre tudja tenni a betegség feletti aggodalmát” – tette hozzá az államtitkár.

Úgy fogalmazott, egy ilyen táborban elfelejtheti mindenki azt a mondatot, ami úgy kezdődik, „Ahhoz képest, hogy”, hiszen a gyerekek felszabadultan jól érezhetik magukat, a szülők pedig biztonságban tudhatják őket.

A Gyógyuló Szent Erzsébet-táborok révén a zalaszabari létesítményben idén először olyan táborok is indultak – már mintegy kétszáz résztvevővel -, ahol a szülőkkel, testvérekkel együtt az egész család részese lehet az élményeknek.

Novák Katalin jelezte: az Erzsébet-táborok két legjelentősebb létesítménye, a zánkai és a fonyódligeti ősztől teljesen megújul, hogy 21. századi körülmények között fogadhassa a táborozókat.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a zalaszabari gyermektábor „a teremtő képzeletet és az önkéntes adakozást” hirdeti, ahol óvó közegben, tapasztalt egészségügyi személyzet felügyelete mellett, lelkes önkéntesek folyamatos jelenlétével kapcsolódhatnak ki a gyerekek. Olyan élményterápiában részesülnek, ami egyszerre szolgálja a fizikai és a lelki megerősödésüket, s miután a táborban gyógyulók egészséges társaikkal játszanak együtt, így mindannyian tanulnak a kölcsönös elfogadásról és megértésről.

A miniszter kitért arra is, hogy a tábor működése mögött álló Szabadics Zrt. néhány évtizede nyolc alkalmazottal indult, ma pedig közel 300 fős vállalkozásként Nyugat-Magyarország meghatározó gazdasági szereplője. A nemzetközi cégek a korszerű technológia és a nyugati munkakultúra meghonosításával sokat tettek Magyarország felzárkóztatásáért és versenyképességének fokozásáért, de nagy becsben kell tartani azokat a helyi vállalkozásokat, amelyek ezer szállal kötődnek hazánkhoz – hangsúlyozta.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke elmondta: a zánkai és a fonyódligeti táborok korszerűsítésével csaknem meg tudják duplázni a férőhelyek számát. Olyan táboroztatási programot kívánnak kidolgozni, amelyik nagyon sok generációnak jelenthet majd meghatározó élményt.

Az állami támogatással négy éve szervezett táborok egyik speciális szelete a gyógyuló gyerekek táboroztatása, idén először például diabétesztábort is indítanak – jelezte.

Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor alapítója felidézte, hogy feleségével 11 éve döntöttek arról, hogy egy tábor létrehozásával „visszaadnak valamit” a társadalomnak. Kezdetben Csapiban olyan gyerekeket nyaraltattak, akiknek szülei nem engedhették meg az ilyen táborokat, majd hét évvel ezelőtt Zalaszabarban indult el a jelenlegi tábor és a köré szervezett élménypark építése.

Mostanáig 3500 gyerek tölthette idejét Zalaszabarban, ahol egyebek közt nevelőotthonokban, nevelőszülőknél élő, súlyos betegségekből gyógyuló, vagy éppen határon túli magyar gyerekek számára adtak helyet, de környezetvédelmi táborokat is szerveztek, tavaly újraindították az építőtáborokat, idén pedig már honvédelmi tábort is szerveznek – sorolta az alapító.