Idén 110 ezer gyermek nyaralhatott az Erzsébet-táborokban

Az idén nyáron minden eddiginél több, 110 ezer gyermeknek tudtak biztonságos kikapcsolódást garantálni az Erzsébet-táborokban – ismertette a családokért felelős tárca nélküli miniszter augusztus 30-án Budapesten.

Novák Katalin sajtótájékoztatón közölte: 2021 „a megújulás éve volt az Erzsébet-táborokban”; teljesen felújították a zánkai és fonyódligeti tábort, ennek következtében idén többen és jobb körülmények között nyaralhattak.
    
Emlékeztetett arra, hogy tavaly a járvány miatt nem tartottak ottalvós Erzsébet-táborokat, ezért idén mintegy kétszer annyi gyerek táborozhatott, mint 2020-ban. A nyáron összesen 110 ezer táborozónak tudtak biztonságos kikapcsolódási lehetőséget garantálni – mondta.
    
A miniszter hozzátette: mivel nem ér véget a táboroztatás a nyár elmúltával, és lesznek őszi kirándulások, családi hétvégék, a téliesített zánkai táborban Erzsébet-karácsonyt is rendeznek, így idén 150 ezer táborozónak biztosítanak kikapcsolódási lehetőséget az Erzsébet-táborokkal.
    
Novák Katalin jelezte, hogy a felújításoknak köszönhetően nőtt a táborok befogadóképessége, ezért idén az ottalvós táborokban minden eddiginél több, 30 ezer gyermeket fogadhattak, jövőre pedig a számuk 40 ezerre emelkedik, mivel akkor már egész nyáron használható lesz az idén augusztusban megnyílt fonyódligeti tábor is.
   
A miniszter beszámolt arról is, hogy a koronavírus-járvány elkerülte az Erzsébet-táborokat, ezekben egyetlen megbetegedést sem regisztráltak. Ez – mint elmondta – a szigorú járványügyi előírások betartásának köszönhető, köztük annak, hogy minden felnőtt kísérő rendelkezett védettségi igazolvánnyal. Novák Katalin szólt arról, hogy Zánkán „kisebb” calicivírus-fertőzést kellett kezelni, de az minden évben előfordul.
    
Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke elmondta: családi Erzsébet-táborban nyáron eddig mintegy hétezren vettek részt 1445 családból, majd jelezte: ez a programjuk ősszel folytatódik.
    
A napközis Erzsébet-táborokban 71 ezren vettek részt, a Gyógyító Szent Erzsébet-táborban ezren, a diabétesszel élő gyermekeknek szervezett táborokban ötszázan, az erdélyi Erzsébet-táborban pedig 1200 helyi magyar gyermek táborozott – sorolta, hozzátéve, hogy Zánkára leköltöző Erzsébet-karácsonyra 10 ezer gyermeket várnak majd.
    
A további részleteket ismertetve kitért arra is, hogy a heti egyszeri rántotthús menühöz 3,2 tonna húst használtak fel hetente, szintén hetente 3,5 tonna gyümölcsöt osztottak ki az étkezés mellett.
    
Hornyák Tibor szólt arról is, hogy Zánkán 150 gyermeket kellett ellátni kisebb sérülések, zúzódások miatt. Hozzátette, a calicivírus-fertőzést 50 érintett után sikerült „megfogni”.
    
Ismertetése szerint Zánkán hatvan, Fonyódligeten napi harminc programból válogathattak a résztvevők, a magyarság, sport, tudomány, kultúra és kereszténység témaköreiből.
    
Hornyák Tibor közölte azt is, hogy idén jelentős számban vettek részt a táborokban állami gondoskodásban lévő gyerekek, mintegy 4500-an voltak.
    
Kérdésre válaszolva Novák Katalin közölte: több mint 30 milliárd forintos állami támogatásból újultak meg az Erzsébet-táborok, a gyermekek táboroztatásához évente több mint négymilliárd forinttal járul hozzá a kormány.
    
A miniszter hozzátette: több tábor – köztük a csillebérci is – az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába került. Utalt arra, a csillebérci tábort is szeretnék teljesen felújítani azért, hogy elsősorban a rászoruló gyermekeknek biztosítson tartalmas kikapcsolódást.

Forrás: mti.hu