Messi és De Jong sem játszik a Dinamo Kijev ellen
A keddi játéknapon a két sztárcsapat, azaz a Barcelona és a Juventus is biztosíthatja szereplését a nyolcaddöntőben.
A keddi játéknapon a két sztárcsapat, azaz a Barcelona és a Juventus is biztosíthatja szereplését a nyolcaddöntőben.
Az ukrán labdarúgó FavBet Liga 10. fordulójában a Dnyipro-1 csapatát fogadta a Minaji FC, és szeptember 13-a óta először sikerült nyernie a kárpátaljai csapatnak.
A Kárpátaljai Labdarúgó Szövetség november 16-ai ülésén döntés született a megyei labdarúgó-bajnokság következő fordulójának időpontjáról.
Az ukrán labdarúgó-válogatott már a 12. percben vezetést szerzett Németországban, de a hazaiak még az első játékrészben fordítani tudtak.
A Munkács Futball Akadémia az ukrán labdarúgó Elit Liga nyugati csoportjának második helyén végzett, így bejutott az ország legjobb hat utánpótláscsapata közé.
A munkácsi Igor Haratyint is soraiban tudó ukrán válogatott Lengyelországban vendégeskedett.
A Munkács Futball Akadémia (MFA) az ukrán labdarúgó gyermek- és ifjúsági liga legmagasabb osztályában, az úgynevezett Elit Liga kilencedik fordulójában az FK Lviv korosztályos csapataival játszott mérkőzéseket, ahol összesen nyolc pontot szereztek a kárpátaljai akadémisták.
Az Ung-parti gárda ezúttal hazai pályán szenvedett kiütéses vereséget a Kárpáti Halics együttesétől.
A Ferencvárosról szólva a tréner kiemelte, hogy minőségileg rendkívül sokat javult a csapat, amelybe a klub jelentős összegeket fektetett, a gárda pedig ütőképes lett.
Vaszil Kobin együttese kétszer is vezetett idegenben, de végül döntetlennel kellett beérniük, ami így is bravúros eredménynek számít a kárpátaljai csapat részéről.
End of content
End of content