Ljasko koncertjegyet ígért azoknak, akik a héten beoltatják magukat
Az ukrán egészségügyi miniszter szeretné, ha minél több állampolgár beoltatná magát.
Az ukrán egészségügyi miniszter szeretné, ha minél több állampolgár beoltatná magát.
Kárpátalja zöld karantén besorolásban van.
Megyénkben az oltási kampány kezdete óta 90 888 személy kapta meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját.
Augusztustól annyi a változás, hogy a lónyai határátkelőnél megszűnik az oltópont, Barabáson és Záhonyon viszont továbbra is működik.
A járványhelyzet romlik Ukrajnában.
Ukrajnában nem tették kötelezővé a védőoltást senki számára, de szerinte igazságos lenne megkövetelni ezt azok számára, akik olyan munkát végeznek, amelynek során nagyszámú emberrel érintkeznek.
Az iskola nyitva tartásának feltétele a dolgozók 80%-ának teljes oltottsága.
Júniusban közel négyszer több oltást adtak be, mint májusban.
A járványügyi szakember elmondta, hogy a fertőzöttek között vannak fiatalok, azaz 18-35 évesek, és 60 év felettiek.
Az oltás ingyenes és nem kötelező.
End of content
End of content