Beregszászi fiatal aratott sikert Vásárosnaményban
Szívből gratulálunk!
Szívből gratulálunk!
A kárpátaljai egyetem a magyarság összetartó, megtartó ereje.
Az oktatási intézmény kihelyezett képzést indít Vásárosnaményban.
Az egyetem az ukrajnai felsőoktatási intézmények közül elsőként nyit külföldön fiókintézményt.
A nap képe.
Több mint 1,8 milliárd forint hazai forrásból Vásárosnaményban építik fel a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatának második központját.
Az M3-as építése – Vásárosnamény elérése után – a tervek szerint a magyar-ukrán határig folytatódik.
Lebontják a vásárosnaményi régi Tisza-hidat, amely mellett új épült, és azt december 21-én megnyitották a forgalom előtt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.
A létesítmény – amely 4,2 milliárd forintos költségből épült, 100 százalékig hazai forrásból – a Nyíregyháza-Beregszász közötti 41-es számú főút forgalmának átkelését biztosítja a folyó felett a barabás-mezőkaszonyi, beregsurány-asztélyi és a lónya-haranglábi magyar-ukrán határállomás irányába.
28 millió forintnyi, csempészetből származó cigarettával akart elmenekülni egy ukrán férfi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közúti ellenőrzést végző pénzügyőrei elől Vásárosnamény térségében.
End of content
End of content