Penckófer János: Egy lélekutazó balesete…

EGY LÉLEKUTAZÓ BALESETE KÖRÉ TEREMTHETÕ
REKLÁMLEHETÕSÉGEKRÕL, VALAMINT A HIRTELEN JÖTT
KIBERNETIKUS KÁOSZ HERMÉSZI TULAJDONSÁGAIRÓL

Mindenekelõtt az utazás hermészi
emelkedettsége. Aki hátrahagyta
emlékkötõit, a mindenét, aki nem
szeretne megérkezni többé sohasem.
A teste él, a funkciók még segítik,
hogy felismerhetetlenül olyan legyen,
mintha csak távolságokat szeretne
maga mögött tudni. De az üzenet
hazája több, mint amennyit a szív
magába zárhat. Ezért az eszméletvesztés,
ezért lett problémás a sima
hétköznapi délután.
Homelesst mond a tweedzakós másnap,
esetleg hajléktalant, mert a forgalomelterelés
miatt akkor senki se tudta,
mi történt vele. Csak bámulták az
égi lobogást. Valami angyalsóhajszerû
hír, émelygés ott, a gyomorszáj
mögött. A vezetékekben, a
mobilokban lebénult a távbeszéd,
az SMS-ek összegabalyodtak, csak
a transzparenseken vibrált a ZIEMELK
felirat. AKIT KITAKAR A NYELVE, A
ZIEMELK ÚJRATITKOSÍTJA.
A tévé megszakítva adását élõben közvetítette
az állapotokat. A feszültség
érdekében a stúdió vendégei vitát
nyitottak, miért az eredendõ bûn,
miért a lélekutazó, és hol a költészet
határa. Az esti adásban a sárga
hasadás az égen Tintoretto golgotás
képérõl indult, de a Bazilika fölött
már egy kameraszem lett belõle. Aztán
lenyugvó nap, amint egy óriásplakátot
olvas. MOST MÁR KITAKARHATOD
MAGAD, AKKOR SEM LESZEL MAGAD.