S. Benedek András: Birodalmi aszály

Füstködön át perzsel a nap.
Elhal, porba öltözik a szegfûvirág.
Beléd marnak, mint korcs ebek,
a véres levelû labodák.

Sebesre szárad szomjas szájunk.
Nincs már ereje az aratóbornak.
Horpadt szívünkön, átlõtt bádogpajzson
rõt rendõrlovak tipornak.

Csak hisszük, hogy elvetett
csontjaink riadva harcra kelnek.
Nem küld Kelet új vajdát, fejedelmet,
ha már csak a holtak menetelnek.

Nem lehet hittel csodára várni,
hol a haza naponta megaláz.
Térdre borultak templomaink és
beomlott a titkolt imaház.

Ha a megváltó idõ elmaradt,
legyél te a csoda. Önmagad.
Mint vérzõ, csonkolt szarvú szarvasok,
riasszuk az alvó õrhadat.