A holtak rántották magukkal a gödörbe a még élőket

Véres leszámolásba kezdtek 1944 őszén és 1945 tavaszán Tito partizánjai a Délvidéken. Szinte nem volt olyan település, ahol ne végeztek volna ki ártatlan embereket: Tito utasítására, a jugoszláv hadsereg bevonulása után mindenkit lelőttek, aki együttműködött a magyar hatalommal, és bárki a bűnösök listájára kerülhetett, ha a szomszédja, vagy akárki más azt állította róla, hogy bűnös. A partizánok megtorlásának a feltételezések szerint hozzávetőlegesen húszezer magyar áldozata van.

Bajmokon egyetlen éjszaka alatt több száz magyart végeztek ki. Vészbíróságot alakítottak fel és összeírták a „bűnösöket”: 540 név szerepelt a listán. Közülük 252 embert este 11 órakor kihajtottak a falu szélére és kivégezték őket.
A rögtönítélő bíróság egyik tagja ajánlotta fel földjét a tömegsíroknak. A három gödröt helybeli cigányokkal ásatták ki.
„Traktorral világítottak. Felállították a gépfegyvereket és egyszerűen belelőtték az embereket a gödörbe. Volt, aki élve esett bele, mert össze voltak kötözve” – elevenítette fel a megrázó esetet Szakács József, a bajmoki emlékbizottság elnöke.

Három akácfa emlékeztet a rémtettekre
A holttestekre csak vékony földréteget szórtak.
Az ugyancsak bajmoki Molnár Viktória arról beszélt az M1-nek: volt olyan, akinek a keze volt kint a sírból. „A keze kint volt, s a kalap, a cipő, mind ott lent volt. Volt olyan, aki lentről, a sírból kiabált: segítség, segítség! A férjem hallotta.”
A népbizottságok katonai utasítást kaptak, hogy a tömegsírok feletti területet meg kell művelni, vagy építeni kell rá valamilyen épületet. Bajmokon is megpróbálták bevetni a kérdéses területet, de a lovak évtizedekig nem akartak rámenni a földre – mesélik a bajmokiak.
1994 óta halottak napján a hozzátartozók a három akácfánál, a tömegsírok helyszínén emlékeznek az ártatlanul kivégzettekre.

Névsorok alapján pusztítottak
A szabadkai téglagyár gödrében a feltételezések szerint ezer ember holtteste porlad.
Dr. Bogner István nyugalmazott egyetemi tanár nem találkozhatott édesapjával, mert bár kivégzése előtt megszületett, nem engedték édesanyjának, hogy bevigye őt hozzá a fogdába. Bogner István édesapját 1945 áprilisában lőtték agyon. A megtorlás a partizánok bevonulása után egy héttel, 1944. október 17-én kezdődött. Az előkészületek napokig eltartottak.
Bogner István szerint – aki a szabadkai Kegyeleti Bizottság elnöke – ezen előkészületek során gyűjthették be a névsorokat vagy a szabadkaiak, vagy a partizánok emberei. Mert voltak névsorok, nem vaktában gyűjtötték össze az embereket.

A partizán nők dalolva temették be a tömegsírokat
Mint elbeszélte, napokig kínozták őket, majd az éj leple alatt kivitték őket a téglagyár gödrébe. Velük ásatták ki az árkokat is, amelyekbe aztán belelőtték őket.
Másnap partizánlányok lapáttal a vállukon, dalolva érkeztek és betemették a holttestekkel teli árkokat. „Harmonikáztak és ittak a részeg partizánok. A nők, lányok még kegyetlenebbek voltak, mint a férfiak – ezt is mesélték a hozzátartozók, akikhez valamilyen úton-módon eljutottak a hírek” – beszélt a részletekről Bogner István.

Keressétek a tatát!
Másnap éjfélkor ismét fegyverropogást hallottak a környéken lakók. Voltak, akik később kimerészkedtek a kivégzések helyszínére.
„A nagymamám, meg két-három gyerek, akivel kiment, lecsúszott a gödörbe és mondta: keressétek a tatát, keressétek a tatát! Annyit mondott, hogy talán a cipőjét megtalálták, kívül. Kivolt a földből. Le volt öntve mésszel” – mondja a szabadkai Takács Ilona.
A délvidéki magyarság évtizedekig még csak beszélni sem mert a történtekről.

Valami elkezdődött
Aztán hosszú évek múlva, 1994-ben megépült Szabadkán az emlékfal, ahol elhelyezték a Vergődő madár nevet viselő szobrot. Az emlékhelyet többször is meggyalázták, 2013 októberében pedig el is lopták – hangzott el az M1-en Kabók Erika és Hegedűs Dániel összeállításában.
Ugyanebben az évben Csúrogon magyar és szerb államközi megállapodással megépült a szeméttelepen egy emlékmű a magyar áldozatok emlékére, a szerb áldozatoknak pedig emlékmúzeumot hoztak létre.
2013. július 26-án a magyar és a szerb államfő közösen hajtott fejet az ártatlanul kivégzettek emléke előtt. Ezzel kezdetét vette a megbékélési folyamat, illetve egyfajta a szembenézés a közelmúlt véres eseményeivel.
2014-ben, hetven évvel a vérengzések után Aleksandar Vucsity szerb miniszterelnök Szabadkán, a halottak napi megemlékezésen bejelentette: törölték Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságáról a kollektív bűnösség bélyegét.