Hogy jövőt tudjunk építeni, ismernünk kell a múltunkat

Mindannyiunk életében vannak pillanatok, amelyekre jó emlékezni. Egy-egy családi fotó, egy kedves emlék, amelyek láttán mosolyra húzódik a szánk. De vannak események, melyekről nem őrzünk képeket a családi albumban, melyek nem örömteli pillanatokat idéznek, csak gyászt és szomorúságot. Ilyen gyászos eseményre emlékeznek a napokban Kárpátalja magyarlakta településein: 1944 novemberének tragikus napjaira és a málenykij robot áldozataira, arra a több ezer 18 és 50 év közötti kárpátaljai magyar férfira, akiknek nagy része soha nem tért vissza szülőföldjére, s akik hazatértek, azok is testben-lélekben megnyomorítva élték tovább életüket.

Nagyberegen november 20-án, vasárnap emlékeztek a sztálini terror áldozataira. Az összegyűlt tömeget a temetőkertben felállított és felújított emlékműnél Tóth László református lelkipásztor köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy csak az érti a jelen történéseit, és csak az tud jövőt építeni, aki ismeri a múltját.

Több mint hetven évvel ezelőtt Nagyberegen a jelen kutatások szerint 326-an búcsúztak el szeretteiktől. Hitték, hamarosan hazatérnek. Ma már tudjuk, ez nem így történt – elevenítette fel 1944 novemberének tragikus eseményeit Galba Dávid, nagyberegi fiatalember. Néhány éve még együtt emlékeztünk azokkal, akik hazatértek. Ma már egyikőjük sem él – mondta.

Az egybegyűlteket vitéz dr. Kövér László, a Kárpátaljai Szövetség Debreceni Szervezetének Elnöke is köszöntötte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vitézi cím nemcsak azt jelenti, hogy magyar vagyok, hanem teszek is a magyar nyelv és kultúra fejlődéséért, megmaradásáért. Beszédében annak a hitének adott hangot, hogy itt majd évek múlva is magyar szó fog hangzani, és lesznek még, akik megemlékezzenek ’44 eseményeiről. Nagyon aktuális az a mondás, miszerint nem az a magyar, akinek a felmenői magyarok voltak, hanem akinek az unokái is azok lesznek – hangsúlyozta.

A megemlékezést Tóth László lelkipásztor zárta. Több mint hetven évvel ezelőtt félnie kellett annak, aki magyar volt, nem volt érdemes magyarnak lenni, magyarul beszélni. Ezek az emberek mégsem vallották magukat másnak, csak hogy mentsék a bőrüket. Nem önként hagyták el a szülőföldjüket, nem kérdezték őket, akarnak-e menni. De mindannyian vissza akartak térni, az bizonyos. Érdemes ezen elgondolkodni a jelenben, amikor annyi sokan úgy döntenek, hogy a jólét miatt elmennek, hogy máshol kezdjenek új életet. De a jólét vajon életet is jelent?
Nem véletlen, hogy itt vagyunk, hogy magyarnak születtünk. Az őseink drága árat fizettek ezért. Akiknek Isten ilyen hősöket adott, azok nagyon drága kincset kaptak a kezükbe. Az a kérdés, hogy mi hajlandóak vagyunk-e meghozni a magunk áldozatát a jövőnkért, megmaradásunkért? – fogalmazott a lelkipásztor.

A megemlékezés koszorúzással ért véget. A Kárpátaljai Szövetség nevében vitéz dr. Kövér László, továbbá a Nagyberegi Református Gyülekezet, az Együtt Beregért civil szervezet és a KMKSZ helyi alapszervezete helyezte el koszorúját az emlékműnél.

Hogy a nagyberegiek tudnak-e tenni, hajlandóak-e időt, energiát áldozni a jövőnek, hisznek-e abban, hogy van még jövő itt, amikor minden azt mutatja, hogy nincs, erre a kérdésre az a kép a válasz, amely az emlékezők elé tárult a temetőkertben. Az elmúlt napokban felújították a sztálini terror áldozatainak emlékművét és annak területét, új emléktábla került rá a Nagyberegi Református Gyülekezet jóvoltából. Parkolóhelyet alakítottak ki, teljességgel megújult a temetőkert bejárata, és láthatóvá vált az emlékmű, amely eddig rejtve volt. Ezek a munkálatok azért történtek, hogy méltó emlékhelyet állítsunk azoknak, akik egykor életükkel fizettek magyarságukért. Most már méltóképpen emlékezhetünk, méltóképpen ápolhatjuk őseink emlékét, erőt nyerhetünk hitükből és kitartásukból.

Az emlékmű felújítását, az új emléktáblák elkészítését és elhelyezését, az emlékhely méltóvá tételét a megemlékezésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatásának köszönhetjük, emellett pedig azoknak a nagyberegieknek is, akik kivették a részüket a munkálatokból. Jó látni azt, hogy vannak olyanok, akik nemcsak lakosai a falunak, hanem készek tenni is a közösség érdekében, akik igazi nagyberegiek!

Ha mindenki kiveszi a részét a munkából, ha mindenki odaáldozza azt az időt, energiát, amely az ő része, van még esély, van jövendő!

Nagyberegi Református Gyülekezet