Elhunyt Bernáthy Sándor

A magyar kortárs művészet egyik kiemelkedő alakja, a Munkácsy-díjas Bernáthy Sándor képzőművész és zenész 2012. január 13-án hajnalban elhunyt. Két hónapos betegség után, 63 éves korában köszönt el a földi élettől.

Bernáthy Sándor képzőművészként kezdte, majd a későbbiekben váltott át a zenei pályára. 1980-an alapító tagja volt az A.E. Bizottság nevű formációnak. Tagja volt ezen kívül még a Dr. Újhajnal-nak, a Matuska Silver Sound és a Konnektor együtteseknek is.

A művész állandó tagja volt számos avantgárd művészeti csoportnak is.

A hazai elektronikus zenei élet, a magyar techno egyik ősatyja. 1993-ban fia társaságában részt vett a Love Parade-en amely hihetetlen hatással volt rá. Nevéhez fűződik az óbudai Supersonic, majd 2004-ben a Vörös Yuk & Kék Yuk klub megalapítása.

2011-ben Munkácsy-díjat kapott. Fiával Bernáthy Zsigával Bernáthy & Son néven saját live act produkcióval léptek fel a hazai elektronikus zenei eseményeken.

63 éves korában, két hónapon keresztül tartó súlyos betegség után hunyt el.

Forrás: zene.hu