Trilógiának készült-e Arany János Toldija? – Szörényi László irodalomtörténész előadása

Trilógiának, vagy dilógiának szánta-e Arany János (1817-1882) a Toldit?

– Ezt a kérdést járta körül Szörényi László irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója az Akadémiai Könyvtárban tartott szerdai előadásában.

Témaválasztásával kapcsolatban a tudós rámutatott arra, hogy mindössze öt év választ el minket „egy óriási szellem, költő, tudományszervező” születésének bicentenáriumától, így „a legutolsó pillanatban vagyunk, hogy elkezdjük szervezni az évforduló méltó megünneplését”.

Arany János 1847 februárjában nyerte meg Toldival a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatát, s még abban az évben megírta a Toldi estéjét is, a trilógia befejező részét. A Toldi-trilógia középső részének szánt, tizenkét énekből álló művel, a Toldi szerelmével a költő évtizedekkel később, 1879-ben készült el.

„Trilógiáról volt-e szó a kezdetektől, vagy a mű csupán a középső rész megírásával vált trilógiává?” – tette fel a kérdést az irodalomtörténész, kiemelvén, hogy nagyon kevés olyan Arany-kiadás van, amely mind a három művet tartalmazza.

A dilógia kapcsán elmondta, hogy ugyanazzal a szóval, az éggel kezdődik a Toldi, s fejeződik be a Toldi estéje.

„Kibírhatatlan, embert, állatot egyaránt próbára tevő hőség, s a hirtelen meginduló, a tél beálltát jelző havazás. Egy természeti ciklust zár le a két mű” – magyarázta Szörényi László, megjegyezve, hogy vajon mi késztethette Arany Jánost, hogy ezt a látszólag kész művet „szétrobbantsa”, s újra „összerakja”? Lehet, hogy a kihívás, a feladat nehézsége izgatta?

„S vajon találhatott volna-e magának más hőst, mint egy jóságos, ám szörnyű erejével kezdeni nem tudó óriást, aki a végén a gúny tárgya lesz? Találhatott volna-e magának más kort, hogy szembesítse magát a dualista Magyarország fő irányzataival, s mindegyikről kimutathassa, hogy sehová, a semmibe vezetnek?” – sorolta kérdéseit az irodalomtörténész, aki előadásában részletesen elemezte a trilógia mindhárom részét, kiemelve, hogy nagyon szubjektív műről van szó, amelybe a költő beleírta azt a rettenetes dühöt, amelyet a kiegyezés után érzett. Az „iszonyatos súlyokkal küzdő” Arany János, ha kell, a bohóctréfától sem riad vissza, s mindent elmond.

„Bizonyos szempontból a Bolond Istók folytatásaként látom a Toldi-trilógiát” – fejtegette Szörényi László, hozzátéve, hogy nagyon más olvasata van a Toldinak, ha dilógiaként, vagy trilógiaként foglalkozik a művel valaki.

„Két formában kell elolvasni. Először el kell olvasni a Toldit és a Toldi estéjét, a dilógiának keserédes az íze. Majd el kell olvasni mind a három művet, nagyon sokat töprengve a Toldi szerelmén, s akkor elképesztő módon összeomlik az az olvasat, amely a dilógia alapján alakult ki. Majd újból, lassan el kell olvasni a trilógiát, s akkor megint felépül az egész. Két teljesen más világ rajzolódik ki, bár mindkettő ugyanarról szól” – összegezte Szörényi László.

Toldi Miklós (1320 körül – 1390. november 22.) bihari birtokos nemes, alakját mint legendásan erős vitézemberét őrizte meg a néphagyomány. Személyét sokáig fiktívnek tartották, mivel életéről kevés adat maradt fent. Oklevelekből kimutatták, hogy valóban élt Toldi György és Toldi Miklós Károly Róbert és I. Lajos korában. Amit biztosan lehet tudni, hogy tanult ember volt, minden valószínűség szerint elsajátította a latin nyelvet is, s ezt a tudását Itáliában is kamatoztatta. Bizonyára családi kapcsolatai révén került Meggyesi Móric pozsonyi ispán mellé, és Pozsony megyében már várnagyságig és alispánságig vitte (1354). Minthogy Meggyesi részt vett Nagy Lajos király 1351-52-es nápolyi hadjáratában, feltételezhetjük, hogy bandériumában ott volt Toldi is.

Rövid ideig maradt csak az ispán mellett, hamarosan a leghatalmasabb egyházi méltóság, Váradi Miklós esztergomi érsek familiárisa lett. Szolgálata itt már kifejezetten katonai jellegű volt; s mint az érsek vazallusa, szinte állandóan a király környezetében tartózkodott. 1359-ben ura megbízásából Firenzéből két oroszlánkölyköt kellett elhoznia.

1366-tól ismét a királyi udvartartás tagja, s itt is kitűnhetett, mert egymás után kapta a magas tisztségeket. A király vazallusa, így feudális famíliájának tagja lett, s tartósan Nagy Lajos környezetében tartózkodott. 1366-ban Gömör, 1372-ben Heves megyében, három évvel később Biharban, 1383-ban pedig Szabolcs megyében ispán.

forrás:MTI.hu