Miben rejlik Barbie baba varázsereje?
Barbie a kislányok egyik kedvenc játéka. Olyannyira népszerű, hogy világszerte minden másodpercben három ilyen babát adnak el. Közkedveltségét az is jól mutatja, hogy a 3-10 éves lányok 90 százalékának minimum van egy ilyen babája, a BarbieGirls.com pedig 19 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik. Ám Barbie ennél jóval távolabb mutat.
Ez a műanyag baba a női individualitás megtestesítője, egy kulturális ikon, szimbólum. Magatartásformákat közvetít nőiességről, szexualitásról, nemi szerepekről, sőt, életformákról is. Barbie 1965-ben űrhajós, 1973-ban sebész lett, 1992-ben pedig az amerikai elnökjelöltségig vitte. Nemcsak szőke, kék szemű és fehér bőrű változatban kapható: piacra dobtak már afrikai, ázsiai, spanyol és indián Barbie-t is.
A baba (a szó a latin pupa, azaz kislány szóból ered) az emberi test háromdimenziójú, kicsinyített, mesterséges mása, ami nemcsak egy eszköz a gyerek számára, hanem társa és vigasztalója is, amivel azonosulhat, s amiről életszerűen gondoskodhat, valamint gyakorolhatja, utánozhatja vele a felnőtt szerepeket, tevékenységeket. Az idő elteltével a gyerekek azonban érzelmileg leválnak a babákról: kezdik egyre kevésbé személyeknek, sokkal inkább tárgyaknak tekinteni őket.
A Barbie baba története ott kezdődött, amikor az amerikai Ruth Handler 1955-ben egy külföldi útja során rábukkant Lillire, egy 30 centis, szőke, felnőtt babára. Mivel már korábban tapasztalta, hogy kamaszodó lánya, Barbara a papírból készült felnőtt figurákat előnyben részesíti a csecsemőt formázó babáknál, ezért megmutatta Lillit férjének, Elliot Handlernek, a Mattel játékcég résztulajdonosának. Az inspiráció jónak bizonyult: kicsit átpofozták Lillit, így lett belőle Barbie (lányuk után nevezték el), aki 1959. március 9-én zebramintás fürdőruhában debütált a New York-i Nemzetközi Játékvásáron. Sikere óriási volt, a gyártástól számított egy éven belül világszerte majdhogynem 350 ezer Barbie babát vásároltak.
Két évvel később megjelent Ken is, Barbie barátja, akit Handlerék fiuk után neveztek el. Nemcsak a babákat kapkodták el világszerte, hanem a Barbie-magazinok, ruhák, kiegészítők és lemezek is nagy népszerűségnek örvendtek, hála a televíziós reklámozásnak és az addigra megváltozott fogyasztói kultúrának. A lelkesedés a baba iránt azóta sem csappant, ezt jól példázza, hogy a Barbie márka jelenleg nagyjából kétmilliárd dollárt ér, ezzel megelőzi például az Armanit.
Barbie külsejét sokszor módosították az idők során. 1971-ben például átfestették a szemét, hogy ne oldalra nézzen, de a legnagyobb változtatás az volt, amikor a ’90-es évek végén a nagy nyomás miatt egy természetesebb idomú változattal jöttek ki, amelyiknek nagyobb derékbősége volt, mint elődének. A hosszú lábú Barbie hihetetlen alakja ugyanis sokaknál kiütötte a biztosítékot, hiszen egy igazi nő testarányaira kivetítve 175 cm magas lenne és elérhetetlen 36-18-33-as mell-, derék- és csípőbőséggel rendelkezne. Darázsdereka számtalan vita témájául szolgált. A kedélyeket pedig nem is olyan rég Christian Louboutin cipőtervező borzolta azzal, hogy kijelentette: Barbie-nak túl vastag a bokája.
Az aprócska játékbaba ezt leszámítva jóban van a tervezőkkel, sok művészt meg is ihletett létrejötte óta. A Mattel szerint: „a divat adja el a babát és baba adja el a divatot”, így nem meglepő, hogy Barbie-nak már 70 híres designer készített ruhát, többek között Betsey Johnson, Burberry, Christian Lacroix, Dior, Karl Lagerfeld, Sonia Rykiel, Vera Wang és Versace. A műanyag babát Andy Warhol megfestette 1985-ben, 1997-ben az Aqua nevű együttes készített róla egy számot, ami az USA-ban a 7. helyre került a Billboard Hot 100-on, 50. szülinapjára pedig egy rózsaszín Fiat 500-at is terveztek neki. Nemrégiben pedig egy kezdeményezés indult a Facebookon azért, hogy a Mattel készítsen kopasz, rák ellen küzdő Barbie-t, ezzel is példát mutatva a betegségben szenvedő kicsiknek.
A játékcég sok társat kreált Barbie számára, sőt, tulajdonképpen épített köré egy fiktív életet és személyiséget. A jó modorú, érzékeny és mindig segítőkész Barbie (teljes nevén Barbara Millicent Roberts) Willows városából származik. Négy lánytestvére van: Skipper (1964), Stacie (1992), Chelsea (1995) és Krissy (1995). Ámde Barbie élete sem fenékig tejfel: 2004-ben Valentin napon szakítottak Kennel, miután 43 évig voltak együtt. Ken azonban tavaly kampányt indított (utcai plakátokat sem volt rest alkalmazni), hogy visszaszerezze Barbie-t, ami végül sikerült is, románcunk pedig azóta is felhőtlen.

Forrás: stop.hu

