Szankciókkal fenyeget az orosz miniszterelnök-helyettes, moldovai vizitjének meghiúsítása miatt
Személyre szabott szankciók bevezetését helyezte kilátásba a hétvégén Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, akinek Moldovába tartó repülőgépét nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni.
„Természetesen lesz erre válasz. Nem lesz annyira emocionális, mint az első reagálás, de pontosan meg fogjuk állapítani, hogy ki áll e mögött Chisinauban, Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben. Be fogjuk azonosítani, hogy mely személyek hozták meg ezt a döntést, a szankcióink pedig egyeztetettek és személyre szólóak lesznek” – nyilatkozott Rogozin a Rosszija 24 hírcsatornának.
Rogozin péntekre tervezett moldovai látogatása meghiúsult, mert az őt szállító utasszállító repülőgépet Románia nem engedte be a légterébe. A helyettes kormányfő szerint a gép fogadását Budapest is elutasította, így az végül Minszkben szállt le, ahonnan a politikus visszatért Moszkvába.
Oroszország az incidens miatt tiltakozott Romániánál. Bukarest a lépését indokolva arra hivatkozott, hogy az Európai Unió 2014-ben megtiltotta azok belépését vagy átutazását a tagországok területén, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását.
Az Európai Unió szankciós listáján szereplő Rogozin a Siberia Airlines utasszállító gépével kerülő úton – Fehéroroszország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia érintésével – tervezett a Moldovai Köztársaság fővárosába eljutni. A repülőnek azért kellett kerülnie, mert Ukrajna semmilyen orosz gépet nem enged át légterén.
Az orosz miniszterelnök-helyettes Chisinauból az úgynevezett Dnyeszter menti Köztársaságba – Moldova orosz többségű szakadár területére – utazott volna tovább, hogy részt vegyen az orosz békefenntartók ottani beavatkozásának 25. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken.
Rogozin vasárnap Szentpéterváron újságírókkal közölte, hogy az incidens nyomán Teodor Melescanu román külügyminiszter módosította egy hivatalos útját, amely során megállt volna Moszkvában és „minden eshetőségre készen” egy másik útvonalat választott. Azt orosz kormányfőhelyettes nem közölte, hogy mikor és hova kívánt eljutni Melescanu Moszkva érintésével.
A román külügyminisztérium a TASZSZ orosz állami hírügynökség bukaresti tudósítójával közölte, hogy Melescanu útvonalát már jóval a pénteki incidens előtt módosították és a miniszter az Aeroflot-járat idejének megváltoztatása miatt döntött úgy, hogy nem Moszkvában fog átszállni. Az orosz főváros az asztanai EXPO-2017 kiállításról hazatérőben lett volna tranzitállomás Melescanu számára.