Sanghaj városa pénzzel támogatja a bajban lévő könyvesboltokat
Évente ötmillió jüannel, vagyis 175 millió forinttal támogatja idéntől az internetes könyveladásokkal versenyezni kényszerülő hagyományos helyi könyvesboltokat Sanghaj városának kormányzata – jelentette be a város vezetése.
Az ország történelmében először fordul elő, hogy egy város vezetése segíti a hagyományos könyvesboltokat. A legalább a következő ötéves időszak során garantált éves összeg ráadásul nem csupán az állami kézben lévő könyvesbolt-hálózatokat – mint például a Hszinhua könyvesboltokat – támogatja, azokból magánkézben lévő üzletek is részesülni fognak.
A támogatások odaítéléséről és nagyságáról egy akadémikusokból, olvasókból és iparági szakértőkből álló bizottság dönt, a jelentkezőket szolgáltatásaik és kulturális élethez való hozzájárulásuk alapján rangsorolják. A város könyvesboltjainak fenntarthatóságát több tényező is nehezíti. Az elmúlt években sokszorosára nőttek például az ingatlanbérleti költségek, emellett a megváltozott olvasói szokások, az elektronikus könyvkereskedők és könyvolvasók előretörése is visszaveti az eladásokat.
Az iparág szereplői azután kongatták meg a vészharangot, hogy február elején gyenge teljesítménye miatt a belváros egyik legnagyobb könyvesboltja kényszerült bezárni. – A város kulturális erejének fenntartásához szükséges a könyvesboltok és újságosok széles hálózatának fenntartása és ápolása. Nem várhatunk tovább, Sanghajnak támogatnia kell a nehézségekkel küzdő üzleteket – mondta Kan Ning-huj, a város sajtóért és kiadásért felelős hivatalának helyettes vezetője. Kan azt is elárulta, olyan szabályok kidolgozása is folyik, amelyek adókedvezménnyel és a bérleti költségek csökkentésével segítenék a könyvesboltokat.
Forrás: MTI/Kultura.hu